Gyermekorvosként praktizál a szeretőjét lúggal leöntő férfi

nlc | 2016. Április 28.
A férfi tette elkövetésekor még kórházi főigazgató volt, később gyermekorvos lett a VI. kerületben. Szabadlábon védekezik.

A Népszabadság írása szerint B. Krisztián ügyét a Fővárosi Bíróság tárgyalja. A férfi 2013. március 12-én reggel földre teperte, zsineggel megkötözte és kábítóinjekcióval combon szúrta szeretőjét, majd lúggal öntötte le a nő nemi szervét, és szőnyegbe csavarta testét. B. Krisztiánt a rendőrség őrizetbe vette, de szabadlábra helyezték, tettéért pedig életveszélyt okozó testi sértéssel vádolják.

B. Krisztián tette elkövetésekor a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója volt, az eset után távozott az intézmény éléről, jelenleg pedig a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat gyermekorvosaként praktizál, tehát több száz gyereket gyógyít.

B. Krisztián szabadlábon védekezik – Fotó: Grnák László

A Blikk írása szerint az ügy külön érdekessége, hogy a férfi Mikola István (korábbi egészségügyi miniszter, ma a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára) hozzátartozója, s az ügyészség először meg is szüntette ellene az eljárást, ám az áldozat, név szerint Renner Erika panaszt nyújtott be a döntés ellen, és ezután emeltek vádat B. Krisztiánnal szemben.

(via Blikk)

Exit mobile version