A pénzbüntetés okán vízivó akciót rendeznek Debrecenben

nlc | 2016. Április 28.
Megbüntettek egy újságírót a debreceni villamoson, mert vizet ivott. Most ennek okán szerveznek vízivó akciót a járaton, de szigorúan a szabályokat betartva.

Ma megírtuk, hogy Debrecenben 3 ezer forintra büntettek egy sportújságírót, mert vizet ivott a villamoson, és úgy tűnik, ez néhány helyi lakost is felbőszített.

Ennek nyomán most akciót szerveznek a Facebookon május 4-re, mikor is tömeges vízivásba kezdenek a résztvevők, de csak a megállóban, nem a szerelvényeken. Azt mondják, nem akarnak szabályt sérteni, csak azt akarják megmutatni, hogy szükségünk van a vízre.

Az esemény szövege a következő:

“Emberek vagyunk, nem pedig gépek, szükségünk van vízre. Mutassunk erőt közösen a DKV-nak, és igyunk egy jó korty vizet az 1-es villamoson!
Utazzunk el a Nagyerdőre a Kossuth térről, és útközben minden megállónál leszállva a villamos mellett igyunk vizet. Majd szálljunk vissza és utazzunk tovább. (Így nem tudnak büntetni az ellenőrök, mivel a villamos mellett iszunk.) Így hívjuk fel az illetékesek figyelmét arra, hogy a jelenlegi szabályozás életszerűtlen.
FONTOS!
Nem akarunk szabályt szegni, nem célunk, hogy egy csomó büntetést begyűjtsünk! Ezért fontos, hogy mindenki a villamosról leszállva igyon!
Találkozzunk itt: Debrecen, Kossuth tér, villamosmegálló a Nagyerdő felé
Időpont: 2016. 05. 04. 18:00

Mindenkinél legyen érvényes menetjegy vagy bérlet és egy palack víz!!!!”

Exit mobile version