| Nincs lehetetlen – ezzel a címmel indítunk sorozatot az NLCafén. Péterfi Judit újságíró-szerkesztő-műsorvezető, a világ számos szegletét bejárta, és rengeteg magyarral találkozott, akik nehéz körülmények között éltek, de hittek magukban, abban, hogy jól csinálják a dolgukat, s végül a hazájuktól távol lettek sikeresek, boldogok. Mások idehaza jártak be olyan életutat, ami példaértékű lehet mindannyiunk számára. A közös bennük, hogy bebizonyították: nincs lehetetlen, ha hiszünk az álmainkban és elég bátrak vagyunk megvalósítani őket. |
Hahó, világvége!? Fura, hogy fel tudom venni a kapcsolatot a világvégével így skype-on. 🙂
Itt a világvége. Pontosabban Auroville. Térképen ezt találod, mi pontosan mellette lakunk.
És, hogy kell elképzelni a világvégét?
Dél-India. Egy spirituális öko- és tudásközpont.
Akkor nem is olyan rossz hely az a világvége. Vagyis jobb hely lehet, mint Magyarország, ha elmenekültél innen.
Ez jó kis pletyka. Az igaz, hogy elegem lett, de abból, hogy az emberek negatív szemléletűek Magyarországon, illetve, hogy nem kaptam fizetést.
Azt ne mondd, hogy ott minden happy. Nemrég jártam Indiában. Nekem nagyon nem úgy tűnt. Aki azt mondja Indiáról, hogy paradicsom, az szerintem hazudik. Egyfelől csoda, másfelől egy kulturális sokk.
Csodálatos hely. Persze itt is vannak bajok, sőt sokkal nagyobbak, mint otthon. Én Magyarországon a Kertészeti Egyetemen tanultam. Mindig is érdekelt a gazdálkodás és annak is az ökológiai része. A vendéglátásban is dolgoztam, éjszakáztam, partiztam, nagykanállal habzsoltam az életet, de egyszer ennek is vége lett. A barátaim Indiába indultak és szóltak, hogy tartsak velük. Úgy volt, hogy pár hónap… Cél volt Auroville, de előtte másfél hónapig csak kalandoztunk. Majd három hónapra önkéntesnek álltam.
Te, aki egy kozmopolita csaj vagy, a vendéglátásban dolgoztál, konkrétan bárokban, naponta buliztál, egyszer csak azt mondtad, hogy elmész önkénteskedni, és visszavonulsz?
Elhatározás kérdése.
Hogy kell elképzelni Auroville-t?
Mint egy csepp Európa India déli részén. Valamikor az 1960-as években a világból összetömörült hippik építették maguknak, egy spirituális vezető irányításával. Úgy tervezték, hogy ez lesz a jövő mintavárosa, ahol minden ember egyenlő, nincsenek vezetők, senki nem szolgája senkinek. Nem használnak pénzt, biogazdálkodásból tartják el magukat. Fákat ültettek, házakat építettek, és kialakítottak egy valóságos kis földi paradicsomot. Jógáznak, meditálnak, énekelnek. Aztán ez a fajta élet sokaknak megtetszett, és a világ minden tájáról jönnek ide.
Ezt megálmodta a Nagyfőnök, de működik a gyakorlatban?
Igen. Vannak kommunák az erdőkben, Aurovilleben, például a Sadhana Forest, ahol teljesen a természettel együtt élnek bungalókban a fiatal párok és családok. A gyerekek a helyi iskolákba járnak ahol Waldorf szemléletű a tanítás. Ez a legkedveltebb hely a fiatal önkéntesek számára. Dolgozni kell, erdőket művelni, gazdálkodni és kapszulákban élni.
Te jógázol, vagy gazdálkodsz, vagy mit csinálsz?
Én amikor idejöttem, akkor beálltam önkéntesnek egy farmra. Egy magyar család élt itt, ők segítettek nekem szállást találni. 4 órát dolgoztam egy nap, ezert kaptam ebédet és tanultam. Matrimandi kertjében is dolgoztam, virágokból mandalákat készítettem, abból komposztot. Locsoltam, és rendeztem a kertet.
Hogyan kell elképzelni az ottani közösséget?
A világ minden részéről jönnek ide önkéntesek. Itt vannak három hónapot, vagy akar egy évet is és lehet, hogy végleg letelepednek. Beilleszkedni nem nehéz, ha van szakmád és azt tanítod vagy abból élsz. Sok embernek elege van a felgyorsult életvitelből, a pénzközpontú létből. Ők itt találkoznak. Én nagyon lenyugodtam itt, meditáltam, jógáztam, bejártam az egyik faluba teázni, ahol összeismerkedtem egy papucskészítővel, Manival. Az ő családja egy cipőkészítő dinasztia.
A folytatást már tudom. Egy babával a pocakodban jöttél haza a zarándokutadról.
Nem gondoltam, hogy terhes leszek, nem számítottam rá, de már régóta vágytam egy babára. Nem kaptam meg. Mikor elindultam Indiába, kértem őt az égiektől. Azt mondogattam, hogy oké, hogy nincs párom csak egy kisbabával legyek gazdagabb. Meghallgattak.
Mit szóltak a szülők, amikor kiderült, hogy indiai az apuka?
Volt nagy csodálkozás a szüleim és Mani részéről is. Tudtam, hogy itthon akarom megszülni a kislányom, de tudtam, hogy vissza akarok menni majd és megmutatni neki a gyökereket. Sári most kétéves. Másodszor jöttünk vissza ide fél évre. Mani is nagyon várt, pedig én először nem gondoltam komolyan vele a kapcsolatot. Viszont megismertem benne egy olyan férfit, akit nagyon szerettem. Február 3-án összeházasodtunk.
Tessék? Ezt csak így mondod?
Nagyjából ennyit is ért a ceremónia. Vicces volt. Egy olyan hivatalban mentem hozzá, ahol nem járt még fehér ember. Aláírtunk aztán mehettünk. Egy doboz sütit adtak a kezembe, hogy kínáljam körbe az irodát. Templomi esküvőt is szeretnénk majd, az az indiai hagyományok szerint lesz megtartva.
Mennyire akarsz beilleszkedni, és ők mennyire fogadják be az idegeneket?
Én nem akarok indiai lenni, nem ez a cél. A család szeretné, ha a a hagyományok szerint öltöznék, de nem tudom viselni nap mint nap a szárit. Öt méter anyag alsószoknyával, meleg van nagyon. Szeretem az ünnepeiket, templomba is járok, tetszenek a hagyományaik. A beilleszkedéssel nem volt gondom, szeretnek, és ez a fontos. Sokszor beleszólnak az életünkbe, de ők ilyenek. Elfogadtak, és ez a legfontosabb.
Nincs problémád a higiéniával?
Nincs, itt nekünk mindenünk megvan, persze a mosógép még hiányzik, kézzel mosok. Elfogadtam.
Nekem azt volt az érzésem amikor ott jártam, hogy az indiaiak felélik a természetet. Többnyire északon jártam és Goán. De ahol te élsz, ott organikus földművelés van, újraerdősítés, falufejlesztés. Vagyis míg északon túlélnek és felélnek, délen életre hívnak?
Nagy a kosz, a fertőzésveszély, és nincs szemétszállítás, de ez csak nekünk furcsa, ők így nőttek fel. Az ő szervezetük ellenálló, az európaiaké nem erre lett kitalálva. De India fejlődik. A múltkor megjelent egy háromkerekű bicikli a faluban, abba kezdték gyűjteni a szemetet, mert a kormány eddig nem törődött vele és hegyekben állt. Engem is zavar. Sokszor bennem van, hogy seperjük ki Indiát, és szép lassan alakul is ez.
India a világ egyik legátszellemültebb országa, néha viszont döbbenetesen kegyetlenül bánnak egymással. Nemrég hatan megerőszakoltak és agyonvertek egy fiatal lányt, és még a buszsofőr sem segített neki. És sok hasonló borzalomról hallani. Mi ennek a kettősségnek az oka?
Valóban egyszerre van jelen a végtelen elfogadás, a kedvesség, az elképesztő intolerancia és a brutalitás. Emberek éheznek az utcán, sok az erőszak, amivel a hatóságok nem sokat foglalkoznak, olyan dolgok történnek emberekkel, amit mi elképzelni sem tudunk. Ugyanakkor a hihetetlen elfogadás is jelen van. Tudomásul veszik, hogy az élet ilyen.
Én néha azt éreztem, hogy nem élem túl Indiát. Néha azért, mert erőszakosan rángattak egy fénykép kedvéért a férfiak a városokban, néha meg azért mert olyan nyomort láttam, amely szétfeszítette a pupillámat, illetve én, aki eddig bármit, bárhol megettem a világ legdurvább pontjain, itt először az életben olyan ételmérgezést kaptam, hogy felkelni nem tudtam. Te hogy bírod?
Én is mindent kibírok. Néha elkapok ezt-azt, de hamar kikezelnek a helyi ayurvédikus orvosok. Ayurvédikus gyógyszereket kapok, kókuszt iszom az immunerősítés végett és papayalevelet rágok. A helyiek sima vizet isznak, nekik semmi bajuk. Nekem nem tesz jót. De itt Aurovilleben, van már víztisztító, így ballonokban hozzuk a vizet.
Szerinted a nyomornak van az a fajtája ami mindenre képessé tesz?
Lehet valaki annyira éhes, hogy elvesz, mielőtt éhen hal. Itt ez mindennapos. A világ legnagyobb nyomornegyedei Indiában vannak. De nem csak a szegénység lehet ok olyan dolgokra, ami nálunk ritka. Itt elfogadott, hogy egy férfi megütheti a feleseget mindenki szeme láttára. Beleszólni nem lehet, mert nem a te dolgod. Itt a nő a férfi tulajdona.
Túlnépesedés van. Nem szabályozza a kormány, hiszen nem tudják eltartani sem magukat, sem a gyerekeiket?
Indiában van olyan állam, ahol megszabják hány gyereked lehet. Külön törvénye van, mert az külön állam. Itt a mi környékünkön például 3 gyerek után megállnak, ők is tudják, hogy mennyit tudnak eltartani, mi az, amire még képesek.
Mennyire fiú- vagy lánypártiak? A lányok után hozomány jár. Ez befolyásoló tényező?
Szeretik, ha van legalább egy fiú. Mert ugye a fiú segít a családi ügyekben, de a fiú a háznál marad és hozza a pereputtyot. És ha három fiú van a családban akkor fogják bizony a szülők a fejüket, mert akkor nem csak ők maradnak a nyakukon, hanem az ő családjuk is. A lány elmegy mindig. De a férfi 4-5-ször annyit keres mint egy nő. A nők pár ezer rupiáért dolgoznak. Vannak asszonyok, akik nagyon kemény fizikai munkát végeznek. Sittet visznek. A szakmunkákat viszont férfiak végzik, akik szabnak, fodrászkodnak, csempéznek.
Nekem mindig lángolt a szám minden egyes étel után. Azért a kemény fűszerezés és csilitúltengés, mert ez fertőtlenít?
Biztos, de imádják is. A kétéves gyereknek csepegtetik a csilit. Szoktam főzni csirkepaprikást, meg krumplis tésztát. Mani nagyon szereti, ő imádja az európai ízeket. Csinálom a kis kertemet, ahol kis szigetek vannak, ennek a fele csili. Fokhagyma, csili, hagyma és a paradicsom a négy alap. Padlizsán, banán, kókusz, mangó és még sok gyümölcs van a kertben. Hibiszkuszból szörpöt készítünk.
Szakított a párjával, elege lett az itthoni életből, és elment. Így szólt a pletyka, amit abban a faluban hallottam, ahol mindketten, Szekeres Heléna és én, gyerekeskedtünk. Heléna az egyik legvagányabb csaj, akit valaha ismertem. Nagy lehet a baj, gondoltam, ha ez a pörgős, belevaló, életvidám lány világgá megy. Hogyan lesz egy kozmopolita, az éjszakai életet habzsoló, a jég hátán is megélő lányból indiai asszony, aki a családjának és a biokertészetének él egy spirituális központban? Elmesélem.
Nem hiányzik a kényelem, tisztaság, rend?
Néha, de nem panaszkodom, nekem megvan minden, ami kell. A barátnőm mondta nekem nemrég, hogy hiába erőlködsz, te ízig végig európai nő vagy. Szeretek itt lenni, imádom a kis birtokom, a szabad életet, de hiányzik az én kis hazám, Magyarország. Elhatároztam, hogy otthon beadom Sárit oviba és most egy darabig otthon maradunk. Most intéztük Maninak a vízumot. Együtt megyünk.
De most mivel telnek a napjaid?
Felkelünk, a Mama készíti a teát és a tejet keksszel megesszük. Én délig dolgozom a kertemben. A gyerekek vigyáznak, és játszanak Sárival. Van egy bringánk. Ráraktunk egy műanyag ülést, mert itt nincsen gyerekülés és így közlekedünk. Hiányzik az otthoni munka, a pörgés, szeretem, ha zajlik az élet.
Megnéztem a térképen, közel kilencezer kilométert tettél meg a boldogságért. Nagy út, mit tanultál belőle?
Megtanultam az elfogadást, a türelmet, elengedni dolgokat és szebben látni. Lenyugodtam ebben a nagy útban. Szerettem. Életem egyik legcsodálatosabb része India. Rengetek ajándékot kaptam tőle. Sőt a legnagyobbat: a kislányomat.
Nincs lehetetlen! További tanulságos élettörténetek az NLCafén:
- “Volt, hogy a konyhaasztalra borulva zokogtam, de nem adtam föl” – egy encsi fodrász, aki Hollywoodig jutott
- Mindenkinek ott van a téglája a pszichiátrián
- “Büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok” – bemutatjuk Pekár Ildit, aki világsztárok arcszobrásza lett
- Nem fogadom el azt a szót, hogy nem – cigánysorról indult a romák hőse, Jónás Tímea