Annyi jó impulzus éri az embert

nlc | 2016. Május 09.
Interjú Koncz Andrea színésznővel a Keresztény Színházi Fesztivál kapcsán.
Annyi jó impulzus éri az embert

Kultúrszomjoltás. Agytágítás. Szellemi frissülés. Léleksimogatás vagy –karcolás. Ki hogy szereti – így invitálta a közönséget a Keresztény Színházi Fesztiválra az alig harmincéves színésznő, Koncz Andrea. A fesztivál idén már harmadszor május 20. és 26. között 5 helyszínen, 13 produkcióval több mint 200 szereplővel várja az érdeklődőket Budapesten.  Andrea játssza a fesztiválnyitó darab A királynő aranyból van című előadás főszerepét, Stuart Mária alakját.

Ha magadat három szóval lehetne csak jellemezni, mi volna az?
 
Kíváncsi. (Ön)kritikus és idealista.

Ezek mennyiben segítik a nagy női szerepek megformálását, mint például Stuart Máriáét, amire most készülsz?
A próbafolyamat alatt számomra az a legnagyobb segítség, ha a rendező, Nagy Viktor és az alkotótársaim hisznek bennem, és ha én is hiszek bennük és a közös munkában. Tele vagyok most izgalommal, hogy milyen lesz az “én Stuart Máriám”. Remélem, elég vagyok hozzá, majd kiderül.

Négy éve vagy az Új Színház társulatának tagja. Marosvásárhelyen végeztél a Művészeti Egyetem színművészeti tagozatán. Mennyire vagy elégedett a pályád indításával?
Boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Éppen ezért úgy érzem, hogy mindig a lehető legjobbat próbálom kihozni magamból, és erre reflektál a környezetem és a szakma is. Néha rám tör a mohóság és az elégedetlenség. Ilyenkor azt látom csak, hogy még mi hiányzik, vagy mit csinálhatnék jobban. Nem is tudom, hogy ebben a szakmában van-e teljes elégedettség…talán nincs. De ez nem is baj.

Mivel töltöd színház után a szabadidődet?

Télen kuckós vagyok, ekkor találnak meg a jó filmek. Ezt a telet például Woody Allen, Vinterberg, Sorrentino és Almodovár filmjeivel töltöttem. Tavasszal kezdődik a zsongás. Ilyenkor szinte mindegy, hogy mit csinálok, csak kint legyek a zöldben, a napon. Nyáron sokat tekergek, utazok. Minél több helyre és minél messzebbre. Beleszerettem Ázsiába. Jártam Indiában, Kambodzsában, Thaiföldön, Indonéziában. Most épp Vietnam és Burma a célpontom. Bakancs meg hátizsák és uzsgyi! Na jó, nem ilyen egyszerű, de remélem, sikerül eljutnom. Nagyon sokat tanulok a világról és magamról ezeken az utazásokon.

Van egy csinos kerékpárod. Mindennap felülsz rá?
Márciustól októberig elválaszthatatlanok vagyunk a bicajommal.

Bor is készült a Keresztény Színházi fesztiválra. Kóstoltad?
Persze! Rögtön a sajtótájékoztató után, ahol Takler András bemutatta a fesztiválbort. Nagyon szeretem a Takler Pincészet borait, egyébként is nagy borimádó vagyok. Édesapám a Küküllő mentéről származik, ott is nagy hagyománya van a borkészítésnek. Édesapám is minden évben előrukkol valami finom házi borral.

Ha ajánlani kellene a fesztivált a veled egykorúaknak, mit mondanál, miért jöjjenek el?

Kultúrszomjoltás. Agytágítás. Szellemi frissülés. Léleksimogatás vagy –karcolás. Ki hogy szereti. Olaszországból, Lengyelországból érkeznek társulatok, a debreceni Csokonai Színház társulata is vendégszerepel. Egy ilyen színházi fesztiválon annyi jó impulzus éri az embert, és közösségi élményt is nyújt.

További információk

Exit mobile version