Könnyebben lehet ezentúl önvédelmi fegyverhez jutni

nlc | 2016. Május 11.
Megkönnyítené a Belügyminisztérium az alá tartozó fegyveres szervezetek dolgozóinak, hogy önvédelmi fegyverhez jussanak, azaz a rendőrség, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és az Alkotmányvédelmi Hivatal munkatársainál lehetne munkaidőn túl is fegyver.

Mindehhez persze el kell fogadni az erről szóló tervezetet. A Magyar Idők információi szerint a BM lazítana az önvédelmi fegyverek tartásának szabályain az irányítása alatt álló rendvédelmi szerveknél. A lap birtokába került belső körlevélből – amelyet Tasnádi László rendészeti államtitkár jegyez – kiderül, hogy éppen felmérik a rendvédelmi szervek igényeit.

A minisztérium arra kíváncsi, hogy a vezetők szerint milyen munkakörökben lenne indokolt önvédelmi fegyver viselése akár munkaidőn kívül is. A levélből az derül ki, hogy a jövőben viselhetne önvédelmi fegyvert a “rendvédelmi szervek szenzitív munkaköreit betöltő, illetőleg hivatásos személyi állománya”.

Eddig szó sem volt erről

A levél azért is érdekes, mert a Belügyminisztérium eddig nem támogatta a hasonló elképzeléseket, sőt szigorúan szabályozta az önvédelmi fegyverek tartását. Erre egyébként az államtitkár is utal, amikor azt írja, hogy

az önvédelmi célú lőfegyvertartás hatósági engedélyezését megkönnyítő szabályozás megalkotását célzó kezdeményezéseket tárcánk ezidáig egyetlen alkalommal sem támogatta.

Helyette azt szerették volna, ha kiterjesztik a szolgálati fegyverek szolgálaton kívüli használatát.

A dokumentumot megkapta Csóti János, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka, Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója, Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Tóth Szabolcs, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ főigazgató-helyettese, Szabó Hedvig, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat főigazgatója, Gömbös Sándor, az Országos Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője és Kiss Zoltán, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója.

Tasnádi László szerint egyébként

a leggondosabb körültekintés mellett, valamint a lehető legszűkebb személyi körökre korlátozva

kell meghozni az új szabályozást.

Exit mobile version