Évek óta küzdött, hogy az orvosok meddővé tegyék – most átesett a beavatkozáson

nlc | 2016. Május 17.
A 30 éves brit nő a beavatkozás után azt nyilatkozta, ő a világ legboldogabb embere.

Holly Brockwell, a 30 éves brit írónő alig 26 éves volt, mikor először felkereste háziorvosát azzal a kéréssel, hogy sterilizálja őt. Az orvosa megdöbbent a kérésén, majd egyszerűen hazaküldte őt azzal, hogy túl fiatal még ahhoz, hogy meghozzon egy ilyen volumenű, visszafordíthatatlan döntést. 

Holly azonban nem adta fel. Ezután több orvosnál is próbálkozott, de szinte mindenhonnan elutasították. “Volt olyan orvos, aki azt tanácsolta, hogy ha ennyire nem akarok gyereket, köttesse el magát a párom. Mikor ezt tanácsolták, a barátom 24 éves volt: két évvel fiatalabb, mint én, amikor engem túl fiatalnak neveztek egy ilyen volumenű döntéshez.”

A fiatal írónő azt mondja, az elmúlt négy évben, míg azért pereskedett, hogy végre meddő lehessen, számtalan kritika érte őt. Nemcsak az orvosok, de a barátok, ismerősök, sőt még a családja részéről is. “Egyszerűen nem fogták fel, hogy én ezt a döntést alaposan megfontoltam. Úgy gondolták, hirtelen felindulásból és leginkább félelemből döntöttem így.”

Holly elárulta, ez azonban egyáltalán nem igaz: mint mondta, az, hogy nem szeretne saját gyereket, egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem szereti a gyerekeket. “Olyan ez, mint amikor találkozol egy szupercuki, nagy testű kutyával. Elveszel a bundájában, miközben simogatod, de örökbe azért nem fogadnád. No, valahogy így vagyok én is a gyerekvállalással.”

Miután a bíróság engedélyezte Hollynak a művi meddővé tételt, az írónő várólistára került. A beavatkozást végül a napokban végezték el londoni St. Thomas Kórházban. Nem sokkal a műtét után Holly azt nyilatkozta, kicsit hányingere van még a műtét után, de még így is a világ legboldogabb emberének érzi magát.

A Mail on Sunday-ba ezt írta: “Ez az első olyan nap az életemben, mikor úgy ébredek fel, hogy meddő vagyok. Hogy nem lehet gyermekem. Madarat lehetne most fogatni velem.”

 

Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version