Eltűnt egy Párizsból Kairóba tartó repülőgép

Forrás: MTI | 2016. Május 19.
Csütörtökön hajnalban váratlanul eltűnt a radarról az EgyptAir egyiptomi légitársaság Párizsból Kairóba tartó MS804-es járata. A szakértő szerint "valami aljas dolog történhetett..." A cikkünk folyamatosan frissül.

A repülőgép 66 emberrel, 56 utassal és 10 fős személyzettel a fedélzetén szerdán 23.09 órakor szállt fel Párizsból, és kairói idő szerint 2.45 órakor veszett nyoma. Segélyhívás nem érkezett. A Reuters szerint a görög légi irányítók akkor beszélhettek  utoljára a pilótával, amikor a gép Kea sziget fölött repült. 

A gépen 15 francia, 30 egyiptomi, egy brit, egy belga, két iraki, egy kuvaiti, egy szaúdi, egy szudáni, egy csádi, egy portugál, egy algériai és egy kanadai állampolgár utazott.

 A CNN által megszólított egyik szakértő szerint  valami “aljas” dolog történhetett, mert nem valószínű, hogy a gép az időjárási viszonyok miatt került volna bajba.

Úgy tudni, hogy körbetelefonálták azokat a repülőtereket, amelyeket a gép elérhetett, de egyik helyen sem szállt le. Arra van még – kevés – esély, hogy valahol repülőtéren kívül szállt le,  olyan helyen, ahol nem tudnak együtt működni a hatóságokkal.

Egyiptomi légiforgalmi irányítók szerint  a tengerbe zuhanhatott a repülőgép.

Egy meg nem erősített hír szerint az eltűnt gép egy görög sziget mellett zuhanhatott a tengerbe. Ezt egy görög légi szakértő mondta az AFP-nek. A baleset 130 tengeri mérföldre történhetett Kárpáthosz szigetétől.

Forgatócsoportok az EgyptAir egyiptomi légitársaság képviselete előtt a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren MTI/Lefteris Pitarakis

Az EgyptAir először azt a tájékoztatást adta, hogy a repülő mintegy 80 mérföldre, nagyjából 10 percre az egyiptomi légtértől tűnt el, majd ezt pontosítva azt írta: a repülőgép 10 mérföldet tett meg Egyiptom légterében, mielőtt eltűnt. A repülő 37 000 láb, körülbelül 11 300 méter magasan repült, amikor nyoma veszett.

A flightradar24.com járatkövető honlap adatai szerint az eltűnt repülő egy 2003-ban gyártott Airbus A320-as, utolsó ismert helyzete pedig a Földközi-tenger fölött volt. A honlap adatai megerősítik, hogy a gép 37 000 láb magasan repült. Utolsó ismert sebessége 534 csomó, ami körülbelül 990 kilométer óránként.

A gépet vezető pilóta tapasztaltnak számít, már több mint 6 ezer órát repült, ebből 2 ezret Airbusszal.

Az egyiptomi hatóságok megerősítették, hogy kutató- és mentőalakulatok már keresik az eltűnt gépet. A kereséshez csatlakozott egy görög szállítógép és egy felderítő repülőgép is, valamint helikopterek állnak készenlétben egy görög szigeten.

Exit mobile version