Milliókat kap a lepkeperben megvádolt gazda

nlc | 2016. Június 03.
Nem elírás a cím, valóban lepkeperben döntött a bíróság. Ráadásul az alperes javára, akit még 2013-ban másfél milliárd forintra perelt be a magyar állam, mondván, a gazda kiirtott egy ritka és értékes lepkefajt. Az ügyben a bíróság meglepő döntést hozott.

Gabnai Ernő még 2012-ben a Hajdú-Bihar megyei Kokad határában található, elvadult földterületéből legelőt alakított az állatainak. Az erdész végzettségű gazda a munka megkezdése előtt természetesen beszerezte az ehhez szükséges engedélyeket. Aztán jó nagy meglepetés érte, amikor 2013 karácsonya előtt levelet kapott a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészségtől. A levélben ugyanis az állt, hogy károkozás miatt másfél milliárd forintos kártérítésre perelték. Földterületének rendbehozása közben ugyanis állítólag kiirtott egy rendkívül ritka és értékes lepkefajt, amelynek egyedi értéke 250 ezer forint. A másfél milliárdos összeg talán az elpusztult lepkék darabszámából jöhetett ki, ezt már nem tudjuk.

Mindenesetre a lepkeperben 2014 novemberében a Debreceni Törvényszéken megszületett az elsőfokú ítélet, a gazdát felmentették. És mivel a magyar állam másfél milliárd forintos kártérítést követelt a férfitól, de a pert elveszítette, ezért a perérték után számított 12,7 millió forintos perköltség Gabnai Ernőt illeti meg, amit számára az államnak kell megfizetnie. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyészség fellebbezett.

2015 márciusában a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla felfüggesztette az ügyet, mert a perköltség viselésének szabályait alkotmánysértőnek találta. A jogszabályban ugyanis az szerepel, ha az államot kötelezi a bíróság a perköltség megfizetésére, akkor a kirótt összeget az eljáró bíróság gazdasági hivatala fizeti meg. A mondás szerint pedig ugyebár minden szentnek maga felé hajlik a keze, a bíróság nyilván nem szívesen fizette volna meg a közel 13 milliós összeget. Az Ítélőtábla az Alkotmánybírósághoz fordult, amely idén márciusban megállapította, a perköltség viselésének szabályai nem sértik az alkotmányt.

A fotó illusztráció

Így a lepkeper másodfokon ismét visszakerült a Debreceni Ítélőtáblához, amely a napokban helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, vagyis a gazdát felmentették, és neki ítélték a milliós nagyságrendű perköltséget is. Mert ahogyan Csiki Péter bíró fogalmazott: “A gyilkossághoz hulla kell. Kellett volna találni valamit, egy részecskét, egy szárnyacskát, egy lábacskát, bármit, ami ebből a lepkéből származik. De nem találtak. Az ítélet jogerős – írja a Dehir.hu.

Exit mobile version