Ezt is megértük: sípcsontrúgó vébét rendeztek – videó

nlc | 2016. Június 06.
Merthogy ilyen is létezik. Sportágnak ugyan nem neveznénk, ennek ellenére tény, hogy a britek megrendezték a maguk kis vébéjét más hasonszőrű versennyel együtt. A sípcsontrúgó-összecsapás lényege szerint addig kell az ellenfél lábát rugdosni, amíg az kétszer el nem esik. Eszement?

Létezik verseny, ahol a férfiak kiélhetik rugdosási kényszereiket. A briteknél legalábbis. Sőt ebből még versenyt is rendeznek és már nem is először. Az idei sípcsontrúgó-világbajnokságot Gloucestershire-ben rendezték, igencsak népszerű helyi esemény, és az önmagát szerényen modern olimpiának nevező Cotswold Játékok fénypontja.

A sípcsontrúgó-összecsapások célja nem az ellenfél lábának eltörése, de az tény, és a videó képeiből is látszik, hogy sérülések nélkül nem lehet megúszni. A versenyzők ugyan szalmával kitömhetik a nadrágszárat, de az majdnem olyan, mint a kutyaharapás szőrével esete.

Szóval, a kőkemény küzdelem célja a másik térdre kényszerítése. Az ellenfelek addig rugdossák egymás sípcsontját, míg valamelyik nem egyszer, hanem kétszer is a földre kerül. A szabályok szerint tilos bármilyen kemény cipőbetétet használni, de a cselgáncsból ismert lábsöprés vagy gáncsolás nagyon is megengedett a küzdelem során.

Hát, íme a videó, amelyből megismerheted a sípcsontrúgó-vébé szépségeit. Sírva röhögtünk…

(Híradó)

Exit mobile version