Ez történik ma: vigyél magaddal ernyőt! 

nlc | 2016. Június 10.
Budapesten pénteken reggel 04:50-kor kelt fel a Nap és 20:36-kor nyugszik. Napközben pedig  ilyesmikre számíthatunk:

2016. június 10.

Mai mottónk:

“A világsiker titka Amerikában az azonnaliság. Gyorsan ismétlődve betolni az agyakba, kis adagokban, hogy könnyebb legyen értelmezni. Azonnal, gyorsan, most, még több sajtosnacho-ízesítéssel. Most, ma, holnap már nem lesz rá alkalom, mert jönnek a tegnapok.”

Kurt Cobain

Névnap:

Június tizedike Gréta, Margit, Bardó és Főbe napja.

Június tizedikén született:

Apáczai Csere János polihisztor tudós, Szabó Dezső író, Kaffka Margit író-költő, Márkus László színész és Kubala László, a Barcelona FC első világsztárja.

Időjárás:

A könnyű nyári ruha mellé elkél az esernyő, mert pénteken gyakran felhős lesz az ég, többfelé záporok, zivatarok várhatók, délután északnyugat felől felszakadozik a felhőzet. A változó irányú szél helyenként megélénkül, a zivatarok környezetében erős, viharos lökések is lehetnek. Hajnalban 11-16°C, napközben 21-26°C között alakul a hőmérséklet.

Napi horoszkóp:

A Föld jegyűeknek ezt ígéri a pénteki horoszkóp: “Könnyen lehet, hogy ma kell megtanítanod az elmédet arra, hogy észrevegye az örömöt az életedben.” A többiért olvass tovább!

 

Exit mobile version