Itt vannak a 2016-os felvételi ponthatárok!

nlc | 2016. Július 26.
Megvannak a 2016 őszi felvételi ponthatárok!

Kedd este váltak hozzáférhetővé a felvételi ponthatárok a 2016 szeptemberében induló felsőfokú képzésekre a Felvi.hu-n. Az idén jelentkező több mint 111 ezer diák mintegy 67 százalékát felvették valamelyik egyetemre-főiskolára – jelentette be Palkovics László oktatási államtitkár. A felvételi ponthatárok szerint a felvett hallgatók 76 százaléka államilag finanszírozott, 24 százaléka költségtérítéses képzésben tanulhat.

A legnépszerűbb a pedagógusképzés, itt 13-14 százalékkal volt magasabb a jelentkezés. Komoly a növekedés a gazdálkodástudományi és az informatikai területen. 41 szaknál határozták meg előzetesen a ponthatárokat. A tavalyihoz képest több szaknál csökkentek a ponthatárok, így a pénzügy-számvitel szakon is.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény, itt 8278 hallgató kezd tanulni szeptemberben. A minden ötödik jelentkező által választott ELTE-n az elsősök 84 százaléka nappali tagozatos lesz, 77 százalékuk alapképzésben vesz részt. Az ELTE-re felvettek negyede (2240 diák) pedagógiai szakokra megy. Az ELTE-n idén szükséges legmagasabb ponthatár 480 volt, a biológia-fizika szakon. Tizenkét szakon volt szükség 450-nél több pontra a sikeres felvételihez.

A Műegyetemre 5240-en nyertek felvételt, az állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma 415 felett jár – közölte a BME kedd este az MTI-vel.

Angol nyelvű képzésre több mint kétszáz jelentkezőt vettek fel, jellemzően mesterképzésre, doktori képzésre pedig 29-et.

Exit mobile version