Rossz az elektronikus jegyrendszer, újratervez a BKK

MTI/NLCafé | 2016. Augusztus 04.
Újratervezteti a BKK az elektronikus jegyrendszert, mert a korábbiban rendkívül sok a hiba, és valószínűleg működésképtelen lenne. Azt ígérik, az újratervezés nem lesz drágább, és a határidőt is tartják. Kíváncsian várjuk.

A BKK vezetői úgy döntöttek, újraterveztetik a fővárosi elektronikus jegyrendszert. Kiderült ugyanis, a korábbi és már tesztüzembe is helyezett változat ilyen műszaki feltételekkel működésképtelen lenne.

A BKK szakemberei a közel egy évig tartó vizsgálatokat követően megállapították, az elektronikus jegyrendszert nem tervezték meg elég alaposan. Már a műszaki kiírásban több helyen találtak hibát, hiányosságot vagy ellentmondást, a szükséges építészeti munkák és a szoftverintegrációs feladatok pedig teljesen kimaradtak a szerződésből. Azt sem vizsgálták meg, hogy a beléptetőkapuk mekkora torlódást okoznak majd, de a katasztrófavédelmi és más biztonsági előírásokat is figyelmen kívül hagytak.

Az említett okok miatt döntött tehát a BKK jelenlegi vezetése az elektronikus jegyrendszer újratervezése mellett, amely a hiányosságok pótlása mellett az utasok adminisztrációs terheit is csökkentené.

A BKK szerint a módosítások nem okoznak többletköltségeket, és a befejezés határidejét sem érintik.

Rossz a BKK elektronikus jegyrendszere
Exit mobile version