Döglött gilisztát talált az uborkában, így reagált a Tesco

nlc | 2016. Augusztus 10.
Egy fantasztikus történet, az elejétől a végéig a főszerepben egy gilisztával.

Néha megesik, hogy az emberek valamilyen undorító dolgot vagy veszélyes élő állatot találnak az előre csomagolt zöldségekben, de ez szerencsére többnyire olyan vicces, hogy nem is nagyon akadnak ki rajta.

Ez a férfi sem vette zokon a dolgot, sőt: roppant szórakoztató történetet kerekített az uborkán talált döglött giliszta köré! “Gondoltam: végre a Tesco is előrukkolt valamivel, ami verheti az Aldi banánhoz csomagolt ingyen pókos ajánlatát” – írja a férfi. “Williamnek neveztük, de az új háziállat meglehetősen passzívnak bizonyult, azt gondoltuk, biztosan fáradt, szóval hagytuk pihenni, hogy kicsit összeszedje magát. 24 órával később William még mindig nem mozdult, ekkor alaposabban megszemléltük, és realizáltuk, hogy elég lapos (lásd a képen), és azt hiszem, halott is.” A férfi még hozzátette, hogy az aldis pók legalább életben volt, és hogy most gilisztatemetést kell rendeznie a halott állatnak.

 

Ez már önmagában elég fantasztikus, de semmi, ahhoz képest, amit a Tesco munkatársa válaszolt! A férfi ódát költött William emlékére, és biztosította felőle a férfit, hogy az áruházlánc mélyen együttérez. A giliszta halála körül versekkel szegélyezett megható levelezés lett, és igen, végül még a temetés is megvalósult:

BoredPanda

Exit mobile version