Újabb 15 ezer Clinton-e-mailt talált az FBI

Forrás: MTI | 2016. Augusztus 23.
Az FBI csaknem egy évig tartó nyomozás után újabb, olyan elektronikus levelekre bukkant, amelyeket sem Hillary Clinton, sem az ügyvédjei nem adtak át a nyomozó hatóságoknak. Azokról a hivatalos levelekről van szó, amelyeket Clinton külügyminiszterként írt, és a saját magánszerverén küldött el. Összesen 14 900, eddig rejtve maradt levélről van szó.

Hétfőn egy szövetségi bíró felszólította a külügyminisztériumot, hogy terveivel ellentétben még október előtt fedje fel, hozza nyilvánosságra ezeket a leveleket. Ám közben az igazságügyi minisztérium ügyvédjei is bejelentést tettek: közölték, hogy a nyilvánosságra hozatal előtt szeretnék átnézni Hillary Clinton levelezését.

A külügyminisztérium ügyvédi csapata és a Judicial Watch (Igazságügyi Figyelő) nevű konzervatív jogászfórum tárgyalásokat folytat arról, hogyan és miként lehet nyilvánosságra hozni a szóban forgó leveleket. Tom Fitton, a Judicial Watch elnöke James Boasberg szövetségi bíró döntése után közleményt adott ki, amelyben szervezete nevében is örömét fejezte ki, hogy a bíró elutasította a külügyminisztérium azon tervét, hogy csak októberben hozza nyilvánosságra a leveleket. Fitton leszögezte, hogy a Judicial Watch ugyan megpróbál együttműködni a külügyminisztériummal, de az lassú és akadályozza a dokumentumok nyilvánosságra hozatalát.

A külügyi szóvivő, Mark Toner közleményben reagálva szögezte le: a minisztérium önszántából ajánlotta fel már korábban is, hogy “kiadja” a Hillary Clinton külügyminisztersége idején küldött és kapott hivatalos elektronikus leveleket, de ezek mennyisége olyan nagy, hogy időbe telik nyilvánosságra hozataluk, hiszen még szét kell válogatniuk Clinton hivatalos és a magánlevelezését is.

Exit mobile version