A történet, amit sosem akartál hallani Indiáról

nlc | 2016. Augusztus 23.
Traumatikus élményeket szerzett indiai tanulmányútján egy amerikai egyetemista lány. Tapasztalatait a világ elé tárta.

Michaela Cross, a Chicagói Egyetem hallgatója múlt évben tanulmányúton járt Indiában. A fiatal nő útja során rengeteg szexuális zaklatást szenvedett el, aminek eredményeképp tavasszal poszttraumás stressz-szindrómát diagnosztizáltak nála.

Szexuális zaklatás Indiában: A történet, amit soha nem akartál hallani címmel írta meg tapasztalatait a CNN iReport oldalán. A célja elsősorban az volt, hogy végre szólhasson a kulturális élményről, ami egyszerre volt gyönyörű és traumatikus a számára.
“Beszéljek nekik arról, amikor a bazárban a csodaszép, néhány dolláros szárik között válogattunk, de ne szóljak azokról a férfiakról, akik körülálltak és néztek, alánk nyúltak, fogdosták a melleinket és az ágyékunkat? Amikor megdicsérik az indiai szandálomat, beszéljek arról a férfiról, aki még 45 perccel azután is követett, miután megvettem a szandált, egészen addig, míg bele nem üvöltöttem az arcába a tömegben?” – tette fel a kérdést Michaela.

“Három hónapig éltem így, az utazók paradicsomában és a nők poklában. Követtek, fogdostak, maszturbáltak körülöttem. Mégis olyan kalandokban volt részem, amiket el sem tudtam volna képzelni.”

Michaela Cross

A nő először nem akart beszélni a vele és diáktársaival együtt Indiában tartózkodó tanárainak arról, miken megy át, ám amikor 48 órán belül másodszor is megpróbálták megerőszakolni, betelt nála a pohár. Dipesh Chakrabarty, a Chicagói Egyetem professzora, aki az út első három hetében Indiában volt a hallgatókkal, utóbb úgy nyilatkozott, az iskola igyekszik felkészíteni a programban részt vevő diákokat mindarra, ami az út során felmerülhet.

“Az egyetem széles körű támogatást és tanácsadást biztosít a diákoknak a külföldi utak előtt, közben és után is. Folyamatosan értékeljük és frissítjük a felkészítést diákjaink tapasztalatai alapján. Rendkívül nagy értéket tulajdonítunk annak tudásnak, melyet a tanulóink más civilizációkban és kultúrákban való utazás, tanulás során szereznek meg és elkötelezettek vagyunk a tekintetben, hogy ezt biztonságban tehessék meg” – áll az egyetemnek a CNN-hez eljuttatott közleményében.

Az írását alig néhány óra alatt közel 800 000-en olvasták el világszerte. Jelentős visszhangot váltott ki és az indiai olvasók közül is rengetegen reagáltak rá. A nők kifejezték együttérzésüket és felhívták a figyelmet arra, hogy ők is állandó szexuális zaklatásnak vannak kitéve hazájukban. Akadtak ugyanakkor indiai férfiak is, akik elnézést kértek Michaelától mindazért, amit át kellett élnie. “Minden alkalommal, amikor a barátnőm elmegy valahová, imádkozom, hogy biztonságban hazaérjen. Indiai férfiként elnézést kérek” – írta egy Jajabar nevű hozzászóló.

Forrás: CNN

Mások viszont arra figyelmeztettek, hogy a sztori alapján senki ne általánosítson Indiát és az ott élő embereket illetően. “Elfogadom, hogy ami történt, határozottan kínos volt, és olyan traumát okozott, ami egy életen át kísérteni fogja. Ez azonban számos más országban vagy helyen is megtörténhetett volna, ezért nem helyes, hogy kizárólag Indiára vonatkoztatjuk.”

Egy másik egyetemista lány, Katherine Stewart, aki ugyanezen a tanulmányúton vett részt, szintén óva int attól, hogy sztereotípiák alapján ítéljük meg az indiai férfiakat. “Az indiai utam során szolid, segítőkész, melegszívű és őszinte indiai férfiakkal is találkoztam. Férfiakkal, akik szintén főiskolai hallgatók, akik szeretnek motorozni a forgalmas utcánkon, férfiakkal, akik megvédtek, ha szükség volt rá, és szántak időt arra, hogy megismerjenek engem és a kultúrámat.”

Egy dolog biztos: Cross párbeszédet indított el. “Az igazság ajándék, teher és felelősség. Meg kellett osztanom. Ez az a történet, amit nem akarsz hallani, amikor Indiáról kérdezel. De ez az a történet, amit hallanod kell” – fogalmazott.

A hivatalos adatok szerint Indiában a nemi erőszakkal kapcsolatos esetek száma az elmúlt 40 évben 875 százalékkal nőtt. A nők ellen elkövetett erőszakos cselekményekért a legtöbben az ország patriarchális társadalmi beállítottságát hibáztatják.

2012 decemberében egy indiai buszon hat férfi megerőszakolt egy 23 éves diáklányt, aki később belehalt sérüléseibe. A tragédia hatalmas felháborodást keltett szerte a világon. Az emberek tömegesen tüntettek az utcákon, nemzetközi aláírásgyűjtés indult és az ENSZ is felemelte a szavát: arra kérte az indiai kormányt, hogy alakítsák át az igazságszolgáltatást annak érdekében, hogy ne maradhassanak büntetlenül a hasonló esetek.

Az indiai kormány azóta szigorú törvényeket fogadott el: bevezették a halálbüntetést a visszaeső erőszaktevők számára, illetve súlyos börtönbüntetéssel sújtják a savas támadások elkövetőit és az emberkereskedőket, de büntetendővé vált a követés is. Azokat a közalkalmazottakat, például rendőröket is büntetik, akik tudatosan nem engedelmeskednek a törvényeknek.

Bár a törvények változtak, a gondolkodás és a végrehajtás egyelőre nem. Néhányan ezért a saját kezükbe vették az irányítást: nők csapatokba szerveződve járőröznek az utcákon, hogy megvédjék nőtársaikat a zaklatástól, támadásoktól. A fiatal fiúk számára pedig oktatásokat szerveznek, ahol megtanulhatják, hogyan kell helyesen, tisztelettel bánni a lányokkal. Azonban nagyon úgy tűnik, hogy még ez is kevés, ugyanis újabb csoportos nemi erőszak okozott közfelháborodást Indiában; ezúttal egy 22 éves fotóriporter lányt erőszakoltak meg Mumbaiban – írta internetes oldalán a Times of India napilap. Az eset pedig kísértetiesen hasonlít a decemberben történt esethez.

 

Exit mobile version