Imádjuk ezt a tanárnőt: egész évben nem ad leckét, de a gyerekeknek kötelező játszaniuk

nlc | 2016. Augusztus 25.
Világszerte szülők ezrei kívánják, hogy a gyerekük bárcsak ennek a jó fej tanárnőnek az osztályába járna!

 Brandy Young egy texasi általános iskolában dolgozik – világhírűvé pedig az a levél tette, amit a nyári szünet végének közeledtével küldött körbe a leendő második osztályos tanulói szülei között. A tanárnő ebben kifejti, hogy a nyáron arra jutott, az idei tanévben nem ad kötelező házi feladatot a gyerekeknek. Ehelyett azonban a tanárnő arra kéri a szülőket, hogy az estéket töltsék együtt a kicsikkel: vacsorázzanak, játsszanak, olvassanak együtt.

 Brandy a következőképp indokolja meglehetősen liberális döntését, amivel egyből beírta magát a gyerekek és a szülők szívébe egyaránt: “Abban bízom, hogyha a diákjaim több és minőségibb időt töltenek a családjukkal, az jó hatással lesz a személyiségük fejlődésére, és kiegyensúlyozott, boldog egyéniségek válnak belőlük.”

Neked tetszik a tanárnő döntése?

Forrás: Today

Exit mobile version