Nyíregyházi gyilkosság: fejéhez szorította a fegyvert, és azt kiáltotta: meghalsz

nlc | 2016. Szeptember 01.
Megszólalt a nyíregyházi gyilkosság szemtanúja, akinek az áldozat még el tudta mondani, a gyilkos a fejéhez szorította a fegyverét, és azt kiáltotta: meghalsz. Közben az is kiderült, a román férfi féltékenységből gyilkolt szerdán délután.

A szemtanú mondja el a videóban a helyi televízió riporterének kérdésére, amit a szerdán a nyíregyházi gyilkosság idején látott. Biciklijével hajtott éppen a ház irányába, amikor a két lövést meghallotta, majd a véresen a házból kifutó kislányt is látta.

Bement a házba, ahol a vérben fekvő férfi vizet kért tőle, majd elmondta, a gyilkos a fejéhez fogta a fegyvert, és azt ordította: “meghalsz”. Az áldozat megnevezte az elkövetőt, sőt kislányuk is pontosan tudta, ki ölte meg édesanyját, és lőtte le a súlyosan sérült apát.

A megdöbbentő esetről annyit lehet már tudni, hogy a rendőrség nagy erőkkel keresi a szökésben lévő román állampolgárságú elkövetőt, akiről már azt is tudni lehet, hogy féltékenységből gyilkolt. A férfiről utólag nehéz elképzelni, hogy Sátoraljaújhelyen főorvosként praktizált.

A 49 éves súlyos fejsérülést szerzett férfit a nyíregyházi Jósa András Megyei Oktatókórház Traumatológiai Osztályán operálták, állapota stabil, ennek ellenére sérülése életveszélyes, jelenleg is lélegeztetőgépen tartják.

(SZON)

Exit mobile version