Gyermekeit is megölette volna a győri vállalkozó

nlc | 2016. Szeptember 05.
Bérgyilkost fogadott egy győri vállalkozó, hogy megszerezze volt felesége pénzét. Az apa saját gyerekeit is feláldozta volna a merényletben.

Egy rossz helyzetbe került győri vállalkozó bérgyilkost fogadott, hogy eltegye láb alól volt feleségét, és ha muszáj, két közös gyermeküket is. Az indok hatvannégymillió forint, amit még a váláskor, a vagyonjogi perben követelt a feleségétől.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a vállalkozó és felesége 2014-ben váltak el, a férfi hatvannégymillió forintot követelt az asszonytól a váláskor, de a bíróság ezt nem ítélte meg. Ellenben két közös gyermeküket az anyánál helyezte el. A vállalkozó eladósodott, 50 millió forintos tartozás terhelte a céget. Ekkor került képbe egy új ismerős.

2015 októberében a vállalkozó megismert egy férfit, akitől azt kérte, hogy akár rablás elkövetésével is, de szerezze meg volt feleségétől a követelt összeget, ellenszolgáltatásért cserébe az utazási és étkezési kiadásait fedezte.

Amíg az új ismerős a rablást tervezgette, a győri vállalkozó helyzete tovább romlott, így másfél millió forintért cserébe azt kérte az ismerősétől, hogy akár gyilkossággal, de szerezze meg a pénzt a nőtől. A sikeres akció érdekében vázolta a nő házának részleteit, és odaadta a nála maradt garázsnyitót. A vállalkozó a saját gyerekeit is megölette volna, ha épp otthon vannak az akció alatt.

Ez már sok volt az újdonsült ismerősnek, akik először csak vonakodott teljesíteni a kérést. A vállalkozó ekkor azt mondta neki, hogy keressen valaki olyat, aki hajlandó elvégezni a feladatot. Az ismerős ehelyett kitálalt a volt feleségnek, aki persze feljelentette volt férjét a rendőrségen.

Az ügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat a győri vállalkozóval szemben.

Exit mobile version