Csődbe ment cég hajóján hánykolódik egy brit művész

Horowitz Katalin | 2016. Szeptember 09.
A gigantikus konténerszállító hajó lassan két hete vesztegel a nyílt vízen, miután egyik kikötő sem hajlandó fogadni. A kapitány már vészhelyzeti intézkedéseket léptetett életbe. A legénységen kívül egy brit művész is tartózkodik a fedélzeten.

A brit Rebecca Moss egy különleges művészeti projekt keretében került a Hanjin Geneva nevű, német felségjelzés alatt hajózó teherszállítóra. A 23 Days at Sea résztvevői olyan művészek, akik vállalták, hogy közel egy hónapot töltsenek egy-egy hajó fedélzetén.

Moss azonban pórul járt, mivel a Hanjin Genevát birtokló cég csődöt jelentett. Ez pedig azért problémás, mivel ahhoz, hogy a világ bármely tengeri kikötőjébe behajózzon, komoly kezelési költséget kellene fizetnie a kapitánynak. Mivel a cég fizetésképtelenné vált, ezt a díjat sem tudja kifizetni a hajó legénysége. A cég hajóit éppen emiatt a világ számos kikötőjéből kitiltották, így hiába vesztegelnek a Csendes-óceánon, Tokió közelében, nem léphetnek szárazföldre.

 

A helyzet egyelőre nyugodt, bár a hajó kapitánya mindenkinek azt mondta a fedélzeten, hogy takarékoskodjanak az élelemmel és a vízzel.

A Vancouver Sun című lapnak sikerült utolérnie a Hanjin Geneva fedélzetén Rebecca Mosst, aki elmondta, a helyzet nyugodt, mindenki teszi a dolgát. A legénységet nem érte meglepetésként a hír, sőt már korábban is figyelmeztették a fiatal művészt, hogy a cég a csőd szélén billeg.

A Hanjin Geneva egyelőre kikötőn kívül vesztegel (Fotó: maritime-connector.com)

“Mielőtt bejelentették volna a hírt, végig megvolt az az érzés, hogy haladunk valamerre, hogy van célja az utazásunknak – nyilatkozta Moss a Vancouver Sunnak. – Ez hatással volt rá, hogy mivel töltöm a napjaimat, mivel tudtam, hogy meg fogunk érkezni a célállomásra, ahol le kell majd szállnom. Most azonban olyan a hangulat, mintha egy nagy, lassan mozgó szigeten élnék. Sokszor azon kapom magam, hogy csak céltalanul sétálgatok a hajón és igyekszem minden pillanatot jelenként megélni, mivel nem tudom, hogy mikor lesz vége.”

A művész hozzátette, kifejezetten érdekes az a helyzet, hogy a hajó egyébként rogyásig meg van pakolva áruval teli konténerekkel.

“Néha ez vicces, néha egyenesen dühítő – fogalmazta meg érzéseit Moss. – Arra gondolok, hogy senki sem rohan ezekért a konténerekért, számomra ez azt mondja, hogy igazából nincs szükség a tartalmukra. Pedig egy részük biztos nagyon értékes is, valamelyikben biztosan élelmiszer is van, de úgy látszik, hogy mégis értéktelenek. Az egyik konténerben például állatbőrök vannak…vajon miért kellett azoknak az állatoknak elpusztulniuk?”

Egyelőre nincs információ arról, hogy a Hanjin Geneva mikor köthet ki valahol.

További cikkek utazásról az NLCafén:

Exit mobile version