Egy galántai javítóintézetben is zaklattak szexuálisan lányokat

nlc | 2016. Szeptember 12.
Ha jól viselkedsz, eljön majd a Jézuska – mondták a szlovákiai intézetben az áldozatnak a szexuális zaklatás után.

Szombaton került a szlovák Markíza tévé adásába az a riport, mely egy galántai lányról szól, akit az egyik terapeuta zaklatott szexuálisan. Az anyagot egyébként a felvétel után visszavonta a lány, mert megfenyegették, de a tévé mégis a közlés mellett döntött – írja a parameter.sk.

A lány elmesélte a riportban, hogyan került be 14 évesen az intézetbe, ahol később megismerkedett az egyik terapeutával, aki korábban szintén drogos volt. “Azt gondoltam, hogy ő rendben van, és segíteni akar az embereknek. Csakhogy az egyik este bejött a szobámba. Kiderült, hogy segít a lányoknak megszökni. Kihívott engem egy cigire. Aztán visszajöttünk a szobámba, és lefeküdtem vele” – mondta.

A terapeuta állítólag azt ígérte neki, hogy ha jól viselkedik, akkor “eljön majd a Jézuska”.

A lány édesanyja is beszélt arról, hogy miként reagált az intézet igazgatója, amikor az eset után ingerülten odatelefonált. Állítása szerint az igazgató elment hozzájuk haza, és arról győzködte őket, hogy ne tegyenek feljelentést, mert az az intézet rossz hírnevét keltené.

A lány a riportban beszél arról, hogy csak ő két másik lányról tud, akivel hasonló dolgok történtek, mint vele. Az anyagból az is kiderül, hogy a riportot készítő újságírónőt is megfenyegették.

Exit mobile version