Osváth Richárd ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának tőr egyéni versenyében a riói paralimpia szerdai versenynapján. A Törekvés SE 31 éves vívója – aki hétfőn kardban is második volt – 3/2-es győzelmi mérleggel zárta a csoportszakaszt, majd a legjobb nyolc között a lengyel Michal Nalewajeket (15-8), az elődöntőben pedig a kínai Szun Kangot (15-10) verte magabiztosan.
“Jobban hangzana, hogy kétszeres paralimpiai bajnok vagyok, de boldog vagyok a két ezüstéremmel – nyilatkozott Osváth Richárd, aki négy éve Londonban harmadik volt ebben a fegyvernemben. – A döntőbeli riválisom nagyon tudta, hogy mit kell csinálni ellenem, korábban vívtunk már többször is, most nagyon jól vívott, nem tudtam vele mit kezdeni.”
A szatmárnémeti születésű Osváth ígéretes vívó volt, bekerült a román válogatottba is, egy sérülés azonban kettétörte a pályafutását. Több műtét után egy 2008-as baleset óta nem tudja behajlítani a jobb lábát. A parakarrierje már Magyarországon indult: paralimpiai bronz- (2012, London, tőr), világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki aranyérmes. Most pedig immár kétszeres paralimpiai ezüstérmes is.