Üdv Nollywoodban! – nem hallottál róluk, pedig lenyomják Hollywoodot

TóCsa | 2016. Szeptember 20.
Évi két-háromezer új filmmel Nigéria filmgyártása, Nollywood több filmet produkál, mint Hollywood. Afrika-szerte imádják őket, átlagosan heti 40-50 premierfilm debütál, és már egymillió ember dolgozik benne.

Nollywoodot nem állami pénzekből indították el, nem voltak mögötte sem hatalmas befektetők, sem hatalmas stúdiók. Egy iszonyatosan szegény országban, ahol a munkanélküliség aránya eléri az 50%-ot, az emberek a spórolt pénzüket összedobva, VHS camcorderekkel a kezükben kezdtek el filmeket készíteni teljesen amatőr körülmények között, alig néhány ezer dolláros költségvetésből. Ezek a filmek aztán megtalálták a közönségüket, és főképp a feketepiacon terjedve óriási népszerűségre tettek szert, pár év alatt kialakítva egy olyan elképesztő filmipart, amiben ma már több mint egymillió ember dolgozik.

Ezzel Nollywood a második legnagyobb foglalkoztató az országban a mezőgazdaság után, és pénzteremtési lehetőségben is csak a mezőgazdaság és az olajipar előzi meg. Egy reménytelennek tűnő helyen mindez már a csodával határos. Persze Nigériában az emberek nem azért mennek a filmiparba dolgozni, hogy meggazdagodjanak. Két dolog miatt csinálják: a megélhetésért, és azért, mert szeretnek filmezni. Egy ismertebb színész nagyjából 1000-3000 dollárt (260-800 ezer forint) keres filmenként, és Nollywood legnagyobb csillagai sem tesznek zsebre 30-40 ezer dollárnál többet egy főszerepért, márpedig ők nincsenek sokan. Persze egy olyan országban, ahol sokan napi 1-2 dollárnyi összegből élnek meg, ez rengetegnek számít.

Sokat és olcsón

Nollywood a létezését elsősorban az olcsó technológia megjelenésének köszönheti. Amíg csak 35 mm-es filmre lehetett forgatni, egy szegény afrikai ország számára kitermelhetetlen költségnek bizonyult egy film felvétele, csakhogy megjelentek a VHS-re rögzítő, sokkal könnyebben hozzáférhető kamerák. Ezeket a világ legtöbb országában a gyengébb minőség miatt maximum házi videózásra (esküvői felvételek, szülinapok…) használták, de nem Nigériában.

Itt valódi filmeket forgattak velük, melyeket aztán nem moziban, hanem videokazettákon terjesztve adtak ki, és az üzlet annyira beindult, hogy egy filmből simán el lehetett adni húsz- vagy akár kétszázezer darabot is, ami már bőven visszahozta a befektetett pénzt. Persze ehhez kellett egy igazán átütő siker, amit az 1992-ben készült Living in Bondage hozott el, amit felfoghatatlan mennyiségben adtak el VHS kazettákon. Az új évezred elején lassan a nigériai filmesek is átálltak a digitális kamerákra, és ez hatalmas minőségi ugrást jelentett, ami lehetővé tette, hogy a filmek már nemzetközileg is – bár főképp Afrikában maradva – megmérettethessék magukat.

A nigériai filmipar több ezer színészt és filmest foglalkoztat (Fotó: Shashank Bengali/Getty Images)
A Nollywood név 2002-ben ragadt rá a nigériai filmiparra, amikor a New York Times egy hosszú cikket közölt az afrikai csodáról. Az N betűt sokan Nigériára való utalásnak gondolják, pedig a szerző csak az angol nothing, vagyis semmi szót akarta a Hollywood névhez illeszteni, arra utalva, hogy arrafelé gyakorlatilag szinte a semmiből hoznak tető alá filmeket, gyakran olyan körülmények között dolgozva, ami egy európai, amerikai vagy indiai filmes számára elképzelhetetlennek tűnik. Ma már Nollywood alatt nem csak a nigériai filmipart értjük, hanem beleolvadt néhány közeli ország (pl. Ghána) filmipara is.
 

Nigéria mostanra már akkora filmnagyhatalom, hogy Afrikában alig készül olyan film, amiben ne vennének részt befektetőként. Mindezt teljesen alulról építkezve érték el, és mostanra ott tartunk, hogy egy-egy cégük már a magyar filmek költségvetésével vetekedő filmekbe is befektet, vagyis nagy ritkán előfordul, hogy egy film büdzséje eléri egy kisebb magyar film költségvetését. Már akadnak olyan külföldi, tőkeerős cégek is, amik lehetőséget látnak Nollywoodban, és hajlandók ott pénzt befektetni, bízva abban, hogy az megtérülhet. A helyzetüket azonban számos dolog nehezíti. A filmek bevételéből a mozijegyek mindössze egy százalékot tesznek ki a kevés moziterem miatt, a gyenge minőségű internet sok helyen problémát jelent a net alapú megosztásnál, a kalózkópiák pedig kontrollálhatatlan mennyiségben árasztják el Afrikát. Sokan úgy tartják, hogy tíz eladott DVD-ből csak egy szokott eredeti lenni.

DVD-üzlet Lagosban (Fotó: AFP)

Milyen egy nollywoodi film?

Ezeket a hatalmas sikerű nollywoodi filmeket látnod kell, ha érdekel a nigériai filmművészet:

Living in Bondage

30 Days in Atlanta

Rattlesnake

Exit mobile version