Kicsit totyogós, idős bácsi áll a kenyerek mellett, kicsit riadtan. Aztán jön egy fiatal férfi eladó, aki a nevén szólítja:
Józsi bácsi, ma nincs kenyér félretéve, csak hétfő, szerda, péntek, ma meg csütörtök van.
“Jajjaj” – sopánkodik Józsi bácsi, és nagyon drukkolok neki, hogy mégis legyen neki kenyere. “Nem baj, megoldjuk!” – nyugtatja meg Józsi bácsit az eladó, mire Józsi bácsi hatalmasat sóhajt, megkönnyebbülten.
“Te hogy megnőttél, Lilike!” – hangzik a szűk bolt egy másik polclabirintusának mélyéről az egyik eladónő szájából. “Ma szégyellős” – mondja Lilikéről az anyukája, és a boltos nem is erőlteti Lilikével a párbeszédet, csak mosolyog rá. Látszik, hogy ők már régi ismerősök.
Hazafelé szoktam beugrani az I. kerületben lévő nem túl kicsi, nem túl nagy boltba, és bevallom őszintén – én szemét –, először azt hittem, amikor a pénztárosnő el kezdte bepakolni a cuccokat a szatyorba, hogy éppen jó napja van, igaziból sietne, haladjunk, de aztán amikor másodszor és harmadszor is lejátszódott ebben a boltban ugyanez, és mindig másik pénztárossal, akkor leesett, hogy itt a kedvesség alap, és kész.
Ebben a boltban nem kószálnak bizonytalan vásárlók eladók után kutatva, mert amint bizonytalan vásárlótekintetbe ütköznek, már repül is a “Segíthetek valamiben?” kérdés, és nem unott, kötelességtudó arccal teszik mindezt, hanem tényleg olyan, mintha lenne kedvük hozzá.
Most már kicsit sportot űzök abból, amikor odamegyek vásárolni, hogy figyelem az eladókat, tényleg olyan jó arcok-e, vagy én misztifikálom túl őket. És még soha, egyetlenegyszer sem kaptam őket “nemsegítésen”. Még amikor a bolt előtt álló, éppen cigiszüneten lévő boltos nőt kérdeztem, hogy van-e nálunk wrap, akkor sem nézett rám csúnyán, kedvesen válaszolt, és ennyi.
Persze, lehet azt mondani, hogy nem nagy szám, ha egy boltban minden eladó kedves, hiszen ez lenne az alap, de én ilyet akkor sem láttam még.
Már többször felmerült bennem, hogy megkérdezzem, ki itt a főnök, mert biztos vagyok benne, hogy mielőtt felvesz bárkit, elővesz egy kedvességmérő műszert, és leméri a leendő kollégát, hogy egy 10-es skálán mennyit mutat.
Persze lehet azt mondani, hogy nem nagy szám, ha egy boltban minden eladó kedves, hiszen ez lenne az alap, de én ilyet akkor sem láttam még. Nektek van olyan boltotok, ahol minden eladó és pénztáros nagyon kedves?