Teréz körúti robbantás: nem emlékszik a történtekre a rendőrnő

nlc | 2016. Szeptember 28.
Semmire sem emlékszik a Teréz körúti robbantásból a kedden felébresztett rendőrnő. A súlyos fejsérülést szenvedett fiatal nő vallomása fordulatot hozhatna a nyomozásban.

A 23 éves rendőrnő életveszélyesen megsérült, amikor a Teréz körúton közvetlenül mellette robbantottak fel egy bombát. Csodával határos módon a fiatal járőrnő egyre jobban van, ezért orvosai úgy döntöttek, felébresztik a mélyaltatásból. A Blikk úgy tudja, Szabina egyelőre semmire sem emlékszik abból, ami szombaton vele történt, sőt férfi társa sem képes a detonációból bármit is felidézni.

“Az, hogy az ébresztés után nem emlékszik semmire, nem jelenti azt, hogy később sem fog. Nem kizárt, hogy poszttraumás stresszt kapott a beteg, de könnyen elképzelhető, hogy idővel visszatérnek az emlékei”mondta egy sebészorvos a Blikknek.

A bűncselekményt a Központi Nyomozó Fűügyészség vizsgálja. Kontrát Károly államtitkár elmondása szerint ezer rendőr keresi az elkövetőt. A nyomravezetői díj továbbra is 10 millió forint.

Exit mobile version