Lelőttek egy rendőrt Győr mellett

nlc | 2016. Október 26.
Úgy tudni, egy szélsőséges szervezetnél tartott házkutatás közben lőtték le, támadója tűzharcban sérült meg.

Házkutatás közben lelőttek egy rendőrt a Győr-Moson-Sopron megyei Bőnyben. Az Origó információi szerint a rendőrt fejbe lőtték, azonnal meghalt, támadóját, egy 74 éves férfit tűzharcban megsebesítették.

Az Origo úgy tudja, hogy a Magyar Nemzeti Arcvonal szélsőséges szervezet egyik tagjánál tartottak házkutatást. A Terrorelhárítási Központ is a helyszínen van.

A Kisalföld úgy tudja, hogy a rendőr támadóját komoly biztosítással vitte kórházba egy mentő. A lap szerint a bőnyi férfi még azelőtt kilőtt a rendőrökre, hogy bekopogtak volna hozzá – házkutatásra indultak ma reggel, állítólag illegálisan tartott fegyvereket kerestek nála. Ekkor találta el az egyik rendőrt végzetesen. 

 A Kisalföld szerint a rendőrök azt tanácsolják a helyieknek, hogy menjenek haza, és zárkózzanak be. A helyi óvodában bezárták az ajtókat,  mindenkit igyekeznek megnyugtatni, hogy a gyerekek is biztonságban vannak. 

A feltételezett elkövetőről úgy tudni, néhány éve elvesztette a fiát, a tragédia után teljesen bezárkózott. 

Exit mobile version