Kábítószert is lehetett venni egy budai élelmiszerboltban

nlc | 2016. Október 28.
A 25 éves bolti eladó kábítószer-árusítással egészítette ki a fizetését.

A gyanú szerint a 25 éves Sz. Dániel 2016. október 25-én és az azt megelőző időszakban rendszeresen árult marihuánát a munkahelyén, egy XII. kerületi élelmiszerboltban.

Október 25-én a 24 éves, gödöllői S. András és a 19 éves, budapesti D. Ábel Levente is megjelent
a boltnál kábítószer-vásárlás céljából. A rendőrök a két férfit a helyszín közelében elfogták, előállították, és gyanúsítottként hallgatták ki. A kábítószer-fogyasztók ruházatának átvizsgálásakor 5,3 gramm alufóliába csomagolt marihuánát találtak.

A BRFK Felderítő Főosztály nyomozói Sz. Dánielt 2016. október 25-én délután a hegyvidéki élelmiszerboltban elfogták. A rendőrök a férfi munkahelyén, autójában és a Budapest XXII. kerületi lakásán tartottak házkutatást, ahol 267,22 gramm marihuánát, egy eper formájú extasy tablettát, több százezer forint készpénzt és valutát, valamint a kábítószer adagolásához, csomagolásához használt eszközöket foglaltak le.

A nyomozók Sz. Dánielt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

police.hu

Exit mobile version