Hajléktalannak lenni nem jó, de télen, a hidegben még nyomorúságosabb, mint egyébként. Sokan az utcán élők közül nem mennek szállóra, mert attól félnek, hogy még kevés kis holmijuk is eltűnik. Ők a mínuszokban is az utcán maradnak, és csak reménykednek abban, hogy túlélik a telet, ahogyan eddig is. Zoli 17 éve él hajlék nélkül, ugyanazon a helyen lakik és dolgozik. Az Erzsébet-híd alatt segít a parkolóba ki-be állni a vezetőknek, vigyáz az autókra, és mindenkivel szívesen beszélget. Valóságos intézménnyé vált, csak ritkán és nagyon rövid időre hagyja el a szolgálati helyét, amit nemes egyszerűséggel az otthonának hív.
“A válásom miatt lettem hajléktalan, vannak gyerekeim, de nem tartjuk a kapcsolatot. Megérdemlem a sorsom, mert mindent megtettem, hogy ne szeressenek: elittam és eljátszottam a család minden pénzét” – meséli Zsíros Zoltán.
Zoltán unatkozni nem szeret, és nem is szokott, inkább apró figurákat készít parafadugókból, amiket ki is fest. Szívesen beszélget bárkivel, aki szóba áll vele, és szívesen megmutatja mindenkinek a kis figuráit, igen büszke rájuk.
Zoli még a legnagyobb mínuszokban sem megy szállóra, nem érzi jól magát ott, és a cuccait is félti. Helyette jól betakarózik, és reménykedik abban, hogy a mostani telet is túléli, ahogyan az elmúlt tizenhatot is túlélte. Időnként vannak alkalmi munkái, ahol tud dolgozni és pénzt keresni. Idén szállásra gyűjt, január-februárban szeretne egy apróbb szobát bérelni néhány társával együtt, és akkor nem kell majd az utcán fagyoskodnia. Mivel az eredeti foglalkozása szakács, ezért a téli vásárokban konyhai munkákat és a bódék fölállítását is vállalja. Jól dolgozik, de nem minden főnök viseli jól a szenvedélybetegségét: ugyanis alkoholista. Nincs ezzel egyedül, a legtöbb hajléktalan ugyanis alkohol nélkül nem bírja az életet az utcán.
Veress Gábor négy évig külföldön dolgozott, és tavaly nyáron, amikor hazaköltözött, úgy érezte, hogy szeretne segíteni a menekülteknek. Ott találkozott a Szent Egyed Közösséggel, és azt gondolta, hogy megpróbál ő is csatlakozni. Mivel jól megtalálja a közös hangot bárkivel, így nemcsak ad, hanem rengeteg jó élményt kap ő maga is. Minden szerdán egészen éjfélig rója az utcákat a társaivel, és segít a hajléktalanoknak, amiben tud.
“Minden szerdán összegyűlünk a templomban, imádkozunk, és utána 7-8 csoportba verődve elindulunk az útvonalunkon, és végiglátogatjuk a barátainkat. Nem véletlenül nevezem őket így, tényleg van egy-két olyan ember, aki igazán közel áll a szívemhez. Mindig viszünk meleg ételt is, de az a tapasztalatom, hogy igazából figyelemre, gondoskodásra vágynak, ételhez másképp is hozzá tudnak jutni. Sokszor a Külügy konyhájáról, a Szent Imre Gimnázium konyhájáról kapunk meleg ételt és azt osztjuk szét, de én magam is, és a többiek is szoktunk főzni, és olyankor otthonról hozunk főtt ételt. Nekem 3 lányom van, már őket is elvittem többször magammal, mert nagyon fontos, hogy megtanuljanak figyelni az elesettekre. Én személy szerint nagyon sok jó élményt kapok tőlük, és remélem, hogy adok is. Nagyon szerettem például a “Költőt”, aki most nyáron halt meg, vele nagyon jókat lehetett beszélgetni. Egész nap a Kálvin tér mellett ült, bár a klasszikus értelemben nem volt hajléktalan, mert volt egy néhány négyzetméteres önkormányzati lakása. Ennek ellenére az utcán élt, és nagyon értelmes ember volt. A felesége és a gyereke meghalt szülés közben, utána csúszott le, sokat mesélt az életéről. Sajnos, sokan meghalnak, és ezt nehéz feldolgozni, az elmúlt évben három barátunkat veszítettük el. Mivel sokuknak hiányzik a családja, ezért azt gondoltuk, hogy karácsony előtt segítünk nekik videóüzenetet készíteni és felkutatjuk a rokonokat, hátha ők is örülnek az elveszett családtagnak. Meggyőződésem, hogy a család az egyetlen lehetséges út ahhoz, hogy valaki újra visszakerüljön a társadalomba az utcáról, de ez csak ritkán fordul elő. Mi addig is megpróbálunk jó szóval, étellel, ruhával és takarókkal segíteni” – mondta el Gábor.
Még több az adkirály!-ról:
- Adjkirály!: “Szeretnék egyszer játékot venni a kislányomnak!”
- “Adjkirály!” – egy oldal, ahol könnyedén segíthetsz
- Adjkirály!: Farkaséhesen érnek be az iskolába, mert otthon reggelire sem mindig futja