Mégsem a kormányhivatalok dolgozói hoznak tízezer forintot

nlc | 2016. December 05.
Megkapják a nyugdíjasok a tízezer forintos Erzsébet-utalványokat, de hogy pontosan kitől, az később derül ki.

Nem a járási kormányhivatalok munkatársaival juttatják el a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintos Erzsébet-utalványokat – értesült az atv.hu.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, és Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke leültek megtárgyalni az akció részleteit, és ekkor kiderült, a kormányhivatalok munkatársai megússzák a kézbesítési feladatokat.

via GIPHY

Arról, hogy ezek után miként juttatják el az utalványokat az érintetteknek, a miniszter ad tájékoztatást. 

Ahogy azt megírtuk, az idén keletkező költségvetési többletből kap minden nyugdíjas 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt a tervek szerint még karácsony előtt, de legkésőbb a két ünnep között. 

Exit mobile version