Hosszú Katinka elmondta, milyen éjszaka kellett újabb aranyához

MTI | 2016. December 12.
Hetedik aranyérmét nyerte Hosszú Katinka az úszók rövidpályás világbajnokságának zárónapján, ezúttal 100 méter pillangón utasította maga mögé a világot.

Aranyérmet szerzett, és országos csúcsot úszott Hosszú Katinka a kanadai Windsorban rendezett rövid pályás úszó-vb zárónapján.  

“Nagyon örülök ennek az aranyéremnek, ez talán látszott is. Az egész világbajnokságon ez volt a legkönnyebb estém, hiszen csak egy versenyem volt, így aztán a végén kitörhettek belőlem az érzelmek” – idézte a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldala Hosszút.

“Az előző napokon rendkívül keményen kellett koncentrálnom, hiszen több számban is úsztam, most viszont ez volt a vége, végre lehetett ünnepelni, jutott erre is idő, már nem egy újabb szám járt a fejemben. Sokat gyakoroltam az ilyen sorozatterhelést, elsősorban azt, hogy mentálisan bírjam, ez a legfontosabb. A mai úszáshoz az is kellett, hogy jól aludjak az éjszaka – az elmúlt napok után jöhetett a nyugalom, ez az egyik legfontosabb ilyenkor.”

A háromszoros olimpiai bajnok klasszis ezzel a rövid pályás világbajnokságok történetének legjobb szereplésével zárt, ugyanis korábban még senki sem szerzett  a váltókat is beleértve  hét aranyérmet. Szintén rekord kilenc érme, a korábbi csúcsot az amerikai Ryan Lochte tartotta 2012-ből nyolccal.
    
Hosszú pályafutása során immáron 69 éremnél (42 arany, 17 ezüst, 10 bronz) tart olimpiákról, világ- és Európa-bajnokságokról, ezzel egy éremnyire megközelítette a magyar örökrangsorban élen álló Cseh Lászlót, aki 70 érmet szerzett (35-18-17) ezeken a versenyeken.

Exit mobile version