Harminc tüzet oltottak szilveszterkor, ketten meghaltak

nlc | 2017. Január 01.
Országszerte harminc tüzet okoztak a tűzijátékok és petárdák szilveszter éjszaka. Dunaújvárosban két ember halt meg egy tűzben.

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője vasárnap reggel arról számolt be, hogy hét esetben fenyők gyulladtak meg, a Győr-Moson-Sopron megyei Hegykőn pedig hat tuja égett. Négy helyen tető gyulladt ki, Dunakeszin és Budapesten pedig az erkélyen elhelyezett tárgyak égtek.

Így égett a váci panelház

Vácon egy panellakás erkélyén keletkezett tűz. A lángok átterjedtek a lakás egyik szobájára, valamint a két felette lévő erkélyre is. A tűzoltók és a rendőrök hetven embert kísértek ki az épületből. A tűzoltás és az épület átszellőztetése után mindenki visszatérhetett a házba. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán két melléképület közé szorult nagy testű kutyát kellett kiszabadítaniuk a tűzoltóknak – közölte Mukics Dániel. Ezekben a tűzesetekben senki sem sérült meg.

Dunaújváros szélén viszont két ember életét vesztette, miután leégett az a húsz négyzetméter alapterületű fabódé a Budai Nagy Antal úton, ahol meghúzták magukat. A helyszínen a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat folytat helyszíni szemlét, írta az OKF.

Exit mobile version