Általában áldozathibáztató sárdobálással ítélkeznek a bántalmazott nők fölött, még akár azt is a nő fejéhez vágják, hogy biztos élvezi, hogy bántják, azért maradt benne a kapcsolatban. Ez az ítélkezés azért olyan elterjedt, mert
a bántalmazást valahogy úgy képzelik el az emberek, hogy van egy dühös, részeg férfi – lehetőleg egy “feleségverő” feliratú pólóban –, mellette egy alázatos nő, monoklival a szeme alatt, aki a földet bámulja, és monoton hangon előadja, hogy csak nekiszaladt az ajtófélfának.
A bántalmazás valójában egyáltalán nem így néz ki. Ez egy leegyszerűsített verzió, amiben a döntés egyértelmű: a férfi egy vadállat, a nőnek el kell hagynia. Ha mégis marad egy ennyire nyilvánvaló szituációban, akkor részben ő is felelős a fizikai és érzelmi terrorért, mert simán megelőzhette volna azzal, ha kisétál az ajtón, és soha nem néz vissza. Ehelyett maradt a bántalmazó mellett, amivel szinte kérte, hogy bántsák. Legalábbis a környezet ítélete szerint ilyesmi a forgatókönyv.
Az igazi családon belüli erőszak ritkán ennyire egyértelmű, nem fekete és fehér. A válás pedig sosem könnyű döntés.
Akik pedig azt hiszik, hogy bezzeg ők rögtön felállnának, bezzeg ők sosem kerülnének bántalmazott helyzetbe, bezzeg ők már rég elhagyták volna, azoknak fogalmuk sincs, milyen egy ilyen szituációban élni.
Éva például sosem gondolta volna, hogy a férje egyszer a bántalmazója lesz. Név nélkül mesélt a vele töltött időszakról:
“A férjemmel 10 évig voltam együtt, az esküvőnk után pár hónappal csattant el az első pofon. De hát ki az, aki elszalad az esküvő után pár hónappal ügyvédhez, hogy válni akar, csak mert felpofozták egyszer? Térden állva könyörgött a bocsánatomért, hetekig mézes-mázos volt, úgy tűnt, szerelmesebb, mint valaha, és megtesz mindent értem. Bedőltem neki. Aztán még bedőltem tíz évig, mert mondanom sem kell, hogy a pofon mellé még több pofon jött, hozzá pedig teljes mértékben kontroll alatt tartott.
Nem mehettem sehova, ha nem kértem rá engedélyt tőle. Nem költhettem a fizetésemből, ami az ő számlájára ment, minden fillérrel elszámoltatott, amit a háztartásra kaptam tőle. Lélegezni sem lehetett nélküle. Úgy éreztem, megfulladok mellette, mégis maradtam.
Nem az anyagiak miatt, mert bár uralta a pénzügyeinket, biztos családi hátterem volt, tudtam, hogy ha elhagynám, anyukámék maximálisan mellém állnának, és kisegítenének a bajból. Valami más tartott ott.
Most már tudom, hogy olyan lassan és alattomosan pakolta egymásra a férjem a bántalmazás rétegeit, hogy nem is vettem észre, mi történik. Mintha agymosáson estem volna át. Ha eleget mondják, hogy hülye vagy, hülye leszel, ő pedig minden nap sulykolta belém, hogy nem vagyok jó semmire, senkinek sem kellek, bolond vagyok, nem lehet szeretni, és örüljek, hogy ő még szóba áll velem egyáltalán.
Elhitette velem, hogy miattam van minden. Ha én rendesen viselkednék, akkor nem hoznám ki belőle a vadállatot.
Értelmes, tanult, felnőtt nő vagyok, de tíz évig bevettem, amit mondott, nem is értettem, hogy a barátaimnak mi bajuk van az én férjemmel, hiszen rendes ember, csak néha elveszti a fejét. Mentegettem, titkolni kezdtem a balhékat mások előtt, hogy ne kelljen magyarázkodnom, hogy miért nem lépek már le. Így szépen egyedül maradtam.”
Ha utánaolvasunk az Éváéhoz hasonló eseteknek és a helyzetek elemzésébe kicsit beleássuk magunkat, akkor öt jellemző indokot láthatunk, amiért egy nő benne marad egy bántalmazó kapcsolatban.
Nyilván tudjuk, hogy férfiak lehetnek bántalmazó nők áldozatai, de most a női oldalt vizsgáljuk meg alaposabban, mert ez a gyakoribb felállás.
1. Fél a szégyentől, ítélkezéstől, gyűlölettől, és hogy hazugnak tartják majd.
Gyakran hallani olyat, hogy azzal hessegeti el a környezet a bántalmazót ért vádakat, hogy “Ismerem, soha nem lenne ilyenre képes, a csaj csak kitalálta az egészet, Peti egy rendes ember”. Pedig óvatosan kell bánni az ilyen kijelentésekkel, mert gyakran a bántalmazó ember nagyon jó abban, hogy szép képet mutasson magáról kifelé. Mondhatjuk úgy is, hogy jó az önmarketingje, zárt ajtók mögött aztán már egészen máshogy viselkedik. Azoknak, akik terrorizálják a párjukat, legtöbbször csodás manipulációs eszköztáruk van. És
mindenki tűnhet kívülről kedves embernek, egyik bántalmazó sem tetováltatja a homlokára, hogy “vigyázz, pszichopata közeledik”.
Egy másik áldozat, Kata exférje például rendkívül sármos és karizmatikus jelenség volt. Kívülről nézve tökéletes párt alkottak, éltek a takaros kis házukban, és eljártak olyan programokra, amiket a férj szervezett, ahol tündökölhetett a rendes ember szerepében. Szerették a szomszédok, szerették a munkatársak, mert mindenféle szívességet megtett másoknak, maga volt a megtestesült jószívűség.
Nem verte Katát, megelégedett azzal, hogy romba döntse az önbizalmát és szeretetmegvonással kínozza.
Ha kettesben maradtak, Kata sosem tudta, hogy aznap épp milyen rosszat csinált. Ami tegnap még rendben volt, azért másnap simán jöhetett a hideg zuhany, hogy vérig sértette valamivel a férjét, aki ilyenkor nem szólt hozzá akár napokig, vagy például büntetésből csíkokra vágta Kata kedvenc ruháit.
Kiszámíthatatlanságával rettegésben tartotta Katát. Mivel nyilvánosan mindig bűbájos volt, ezért még a legközelebbi barátaik sem látták, hogy baj van, Kata pedig inkább rejtegette évekig, hogy mi történik vele, nem mert a férje ellen beszélni, hiszen mindenki szerint olyan rendes ember. Akkor biztos vele van a baj, hogy másokkal kedves, vele pedig nem.
2. A bántalmazás általában ciklikus, a bántalmazó csapdába ejti az áldozatát.
Ha egy férfi az idő 90 százalékában tapló, akkor könnyű szívvel elhagyja a nő. Épp ezért a bántalmazó ügyel az arányok betartására, és inkább csak olyan 70 százalékban viselkedik borzasztóan, 30 százalékban pedig tündérbogár. Ezt a két ciklust váltogatja, mintha megérezné, meddig feszítheti a nőnél a húrt, mert épp mielőtt elpattanna és elhagyná, gyorsan visszavált a régi, szerethető önmagára. A nő pedig elhiszi, hogy van még esély, mégis szeretik egymást, mert kétségbeesetten szeretné elérni, hogy egy egészséges párkapcsolatban éljenek.
A különösen durva jelenetek után a bántalmazó simán előad egy egyszemélyes drámát: térdre borul, könyörög, elmondja, mennyire gyűlöli saját magát, amiért ezt tette a nővel, és persze bocsánatért esedezik. Megígér mindent, hogy elmegy terápiára, bármire hajlandó, hogy megváltozzon. Ezzel reményt kelt a nőben, hogy minden jobb lesz, csak időt kell adni neki.
Már hirtelen nem tűnik ésszerűnek, hogy elhagyja a férfit, hiszen még nem próbáltak meg mindent, hogy helyrehozzák a kapcsolatukat. Így irányítja észrevétlenül egy bántalmazó a párját, hogy folyton azt lebegteti előtte karnyújtásnyira, hogy a változás már a kanyarban van, csak egy kicsit kell kitartania. Aztán persze a ciklus kezdődik elölről, nincs változás, mert így működik, nem képes másra.
3. Szereti a férjét.
Lehetséges szeretni valakit, aki bánt? Mivel a bántalmazó viselkedése nem fekete vagy fehér, ezért sokkal komplikáltabb a dolog annál, mint hogy egy szeret-nemszerettel el lehetne intézni.
Kata mesélte például, hogy tiszta és bátor pillanataiban megpróbált beszélni a férjével, hogy ha így megy tovább, el fogja hagyni. Mégis, amikor erre a férfi könnyekben tört ki, Kata teljesen összeomlott, hogy mennyire megbántotta. Mivel ő egy normális érzelemvilágú, empatikus ember, ezért aztán mélyen megérintették a férfi könnyei, a szegény, elveszett kisgyerek szerep, amit játszott. Ilyenkor mindig ráébredt, mennyire szereti, és hogy a férfi fájdalma sokkal nagyobb szenvedés, mint amit okozni szokott neki. Nem lehetett elhagyni, amikor pátyolgatásra volt szüksége.
4. Az érzelmi bántalmazás és manipuláció lerombolja az önbizalmat, az áldozat nem bízik a saját érzéseiben és gondolataiban.
Az érzelmi bántalmazás odáig fajulhat, hogy az áldozat már kételkedik a saját emlékeiben és józan eszében. Nagyon veszélyes állapot, veszélyesebb, mint a verés.
Finoman kezdődik, észrevétlenül. A bántalmazó csak annyit mond, hogy a nő mindent túlreagál vagy hogy pszichés problémái vannak. Kicsi dolgokban nyilvánul meg először, hogy véletlenül se mondhassák rá, hogy az bántalmazás, de a magokat elveti. Ahogy telik az idő, ezeket a kis bizonytalanságokat fogja és felhasználja a nő ellen, napról napra úgy, hogy a nő már a végén nem ismer magára. Ő, aki határozott, önálló, vidám és tettre kész nő volt, hirtelen egy önmagát megkérdőjelező, döntésképtelen valaki lett. A férfi pedig úgy fordítja az egészet, hogy minden a nő hibája, hiszen őrült.
5. Az áldozat fél a megtorlástól.
Azzal, hogy elhagyja a bántalmazót, nem feltétlenül marad abba a bántalmazás. Sok esetben a férfi ilyenkor tovább zaklatja az exét, olykor gyilkossággal is fenyegetőzik, így joggal érezheti azt a nő, hogy az életét védi, ha marad.
A bántalmazás tehát sokkal összetettebb kérdés annál, mint azok gondolják, akik sosem éltek ilyen kapcsolatban. Legközelebb, ha ítélkezni kezdenél valaki fölött, aki áldozatként él már egy ideje, emlékezz, hogy az áldozathibáztatás nem használ senkinek, csak elhallgattatja azokat, akiknek segítségre lenne szüksége.