Az eredeti cikk az abcug.hu-n jelent meg.
Két éve fejezték be Budapest leghírhedtebb nyomortelepének, a Dzsumbujnak a bontását, ahonnan tíz év alatt összesen 182 mélyszegénységben élő családot lakoltattak ki. A többségük új lakást kapott az önkormányzattól, az viszont már senkit sem érdekelt, mi lesz velük utána. Van, akinek azóta szerencsésen alakult az élete, de sokan a nyomortelephez hasonló, kicsi lakásba kerültek, amit aztán fenntartani sem tudtak. Hogyan élték meg a Dzsumbuj-lakók az otthonuk elvesztését, és mi lett velük utána?
Az Illatos út és a Gubacsi út sarkán jelenleg egy nagy, elhagyatott puszta található, holott egészen két évvel ezelőttig ott állt az ország egyik leghíresebb nyomornegyede, a Dzsumbuj. Az 1937-ben épült három épülettel az akkoriban Budapestre özönlő szegény munkanélkülieket akarta jobb körülmények közé helyezni a városvezetés, 68 évvel később mégis éppen amiatt határozott a bontás mellett a ferencvárosi képviselő testület, mert a Dzsumbujból gettó vált.
Közel tíz éven keresztül tartott a három, összesen 306 lakásból álló épület lebontása. A már kiürített lakásokat külön biztonsági szolgálattal kellett őriztetni, nehogy mások újra beköltözzenek. Az utolsó épületet 2014 augusztusában döntötte le a markoló, addigra 182 családot, közel hatszáz embert költöztettek el a szegregátumból. Utánajártunk mi lett velük.
A homokozót is felgyújtották
A Ferencvárosi Önkormányzat 2005 decemberében fogadta el a Külső-Ferencvárosi Szociális Város-rehabilitációs Programját, ennek része volt a Dzsumbuj felszámolása is. A program kimondta, hogy az ottlakók nyomorban, elkülönítve, sőt megbélyegzetten élnek. Mindez pedig elsősorban a telepen élő gyerekeket sújtja.
Egy egykori lakó szerint ennek a legkézzelfoghatóbb jele az volt, hogy az iskolai jelentkezéseknél gyakran mondták azt, miután meghallották, hogy a gyerek az Illatos útról jött, hogy az osztály hirtelen betelt. A munkahelyekkel hasonló volt a helyzet. Egy másik, a gyerekkorát a Dzsumbujban töltő lakó szerint addig volt jó nekik, míg iskolában voltak, de aztán haza kellett menniük, és “ott volt fél délután a bűnözésben”. “Volt egy homokozó, amíg nem gyújtották fel” – tette hozzá.
Az utolsó szociológiai elemzés 2005-ben készült a Dzsumbujról. Ez alapján
- a telepen rengeteg volt a kisgyerek;
- a lakosok fele, főleg a gyerekek gyakran voltak betegek, elsősorban influenzásak;
- súlyos problémát okozott a drog- és alkoholfogyasztás;
- a lakosok több mint felének semmilyen szakképzettsége nem volt;
- szinte mindenki szociálisan rászorult volt.
Ráadásul a lakosság ekkor már teljesen vegyes volt: az évtizedes lakók mellé a rendszerváltás után rengeteg nincstelen költözött be, többségük önkényes lakásfoglalóként.
“25 négyzetméter, szoba-konyha komfort nélkül, kinti közös WC, a lehető legbrutálisabb körülmények között” – mesélte az Abcúgnak Róbert, milyen volt a dzsumbujbeli élet. Ő a családjával háromévesen költözött be a telepre. Akkor még csak hárman voltak gyerekek, időközben azonban született még hat testvére, így végül már 11-en éltek a 25 négyzetméteres lakásban. “Penészes, ázott falak, beraktunk egy nagy ágyat, azon feküdtünk négyen, a többiek a földön vagy matracon” – mondta.
Róbert azt mondta, mindig is gondolkodtak azon, hogy elköltözzenek a Dzsumbujból, de az édesapjuk keveset keresett, és az évek során rezsitartozásuk is lett. Többször keresték ugyan az önkormányzatot, hogy utaljanak ki számukra egy nagyobb szociális bérlakást, de mindig leszerelték őket azzal, hogy épp nincsen pályázat. Hasonló tapasztalatról más családok is beszámoltak.
Mindez azonban nem jelentette azt, hogy mindenki nyomorgott a Dzsumbujban…
A Dzsumbuj volt lakóiról az Abcúg oldalán olvashatsz még.