A Jericho Skull nevű leletet Kathleen Keyon régész több mint 60 évvel ezelőtt találta meg Jerikóban, a világ egyik legrégebbien lakott településén.
A koponya száját ismeretlen okból agyaggal tapasztották le, ezért sokáig nem lehetett tudni, hogy nézhetett ki az a férfi, akihez a több ezer éves csontdarab tartozott. A szakértők helyzetét az is nehezítette, hogy a koponya belsejét is feltöltötték, feltehetően azért, hogy a koponya ne szakadjon be, ezért korábban nem lehetett röntgennel megvizsgálni.
A British Museum kutatói most úgynevezett mikro-CT szkenner segítségével azonban képesek voltak létrehozni a koponya digitális mását, amelyet 3D-nyomtatóval meg is alkottak. Erre, igazságügyi szakértők és antropológusok segítségével felépítették az arcizmokat, amelyek alapján már helyre lehetett állítani a koponya tulajdonosának nagyságrendi arcvonásait.
“Nagyon modern arca van, persze Jerikóban már a modern ember élt – mondta Alexandra Fletcher, a British Museum ókori Közel-Kelet-szakértője, aki éveken át vizsgálta a koponyát. – Az emberek általában torzonborz ősemberekre asszociálnak, pedig abban az időben már olyan modern emberek léteztek, mint ma.”
A helyreállítás során kiderült, hogy a jerikói ember fogai közül több kitörött, mások kihullottak a rossz higiénia miatt. A szeme feletti sérülésből a szakértők arra következtettek, hogy gyerekként nagyon szoros kötésű pólyában lehetett, amitől eldeformálódott a fejformája. Emellett élete során valamikor az orrát is eltörte, ám a törés még halála előtt meggyógyult.
“Valószínűleg meg tudta védeni magát, ha arról volt szó, legalábbis a törött orr erre utal” – mondta Fletcher. A szakértő szerint a koponyák agyaggal való borítása valószínűleg a neolitikum valamelyik vallási rituáléjának része lehetett, de hangsúlyozta, hogy erre nincs bizonyíték. “Sokan csak megvonják a vállukat az ilyen rekonstrukciók láttán, és azt mondják rá, hogy ez csak művészi ábrázolás, de ne feledjük, hogy itt olyan módszereket is használtunk, amelyekkel a rendőrségi szakértők alkotják meg az ismeretlen emberi maradványokból az áldozatok arcképét. Vagyis annyit tudunk, hogy ha ennek az embernek bejönnének a rokonai a szobába, valószínűleg felismernénk őket.”