Elkapták a 9-es buszon bántalmazott nő támadóit

nlc | 2017. Január 16.
Őrizetben van az a férfi és nő, akik decemberben megtámadtak egy nőt a 9-es buszon.

A rendőrök beazonosították és kőbányai lakcímükön elfogták azt a férfit és nőt, akik Budapesten, a 9-es buszon bántalmazták utastársukat. A 34 éves R. Róbert és a 32 éves B.-né N. Franciska ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást.

A gyanú szerint 2016. december 11-én 23 óra 40 perc körül Kőbányán, a 9-es buszon a férfi és a nő az egyik utas mellé ült és fenyegetően szidalmazta. A sértett előrement a buszsofőrhöz, hogy megkérje, álljon meg, valamint hívjon rendőrt. A két gyanúsított azonban utánament a busz elejébe, majd tovább folytatta a szidalmazást. Amikor a busz megállt a Kőbányai út és Hungária körút kereszteződésénél lévő megállónál, a férfi megütötte a nőt, majd a társa is bántalmazta a sértettet, aki közben a földre esett. A támadók ezután leszálltak a buszról, és a Népliget irányába távoztak.

A nyomozók R. Róbertet és B.-né N. Franciskát őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatásuk indítványozását is.

police.hu

Exit mobile version