A mérgező barát olyan, mint az ördög. Elhiteti a világgal, hogy nem is létezik

TóCsa | 2017. Január 17.
Elsőre kedvesnek és figyelmesnek látszik, de igazából akkor érzi magát elemében, amikor te padlón vagy. És a manipulációival szép lassan megmérgezi az életedet. Az angolban frenemynek (a barát és az ellenség szavak összetétele) hívják azt az embert, akit a barátodnak hiszel, ám a hátad mögött csúnyán áskálódik ellened.

“Juci a kolléganőm volt, és munka közben összebarátkoztunk. Eleinte nagyon furcsa volt, hogy a kollégák közül többen ezt nem igazán értették, és tök rossz dolgokat hallottam vissza róla, de én úgy vagyok vele, hogy engem az érdekel, hogy velem milyen az illető, és ha velem jó fej, akkor nem tudok hallgatni a pletykásokra. Jucival először minden rendben ment, totál nem vettem észre rajta, amit később.

Sokat találkoztunk, sok programot csináltunk közösen, egy idő után tűnt csak fel, hogy mindig csak az én baráti körömmel vagyunk, ő is beszélt a barátairól, de soha nem találkoztam velük. Aztán egyszer csak elkezdett beszólogatni: a hajamra, ruhámra, aztán már a döntéseimre. Utólag belegondolva irtó gonosz, önbizalmat leépítő mondatok voltak, de akkor nem vettem annyira komolyan

 – kezdi a mesélni valóját Kata, akinek az életét rendesen felforgatta az ellenségesen viselkedő barátnője.

Barátból ellenség

“Ahogy sűrűsödött a kritika velem szemben, úgy lett egyre több a történet arról, hogy ő milyen nagyszerű, mennyire imádják a férfiak satöbbi. Lett egy pasija, akire nagyon-nagyon féltékeny volt, és elkezdett velem is furán viselkedni, hogy én biztos kikezdek a párjával. Ez is rosszulesett, de még mindig nem esett le, hogy ez a nő valójában gyűlöl engem. Nagyon-nagyon sok apróság történt közben, amiből látnom kellett volna, hogy valami nem stimmel. Volt egy másik barátnőm, aki egyszer csak nem válaszolt a hívásaimra meg az e-mailjeimre, nagyon furcsa volt az egész. Aztán hónapokkal később kiderült, hogy Juci – aki elméletben a barátnőm volt – rászállt a másik barátnőmre, Annára, és mindenféle szörnyűséget mondott rólam, amit elsőre Anna el is hitt. Juci iszonyú manipulatív. Kiderült az is, hogy a házasember férfibarátaimat is megkörnyékezte, írt nekik leveleket, csak ők ezt már csak akkor mondták el, amikor mondtam, hogy nem vagyunk már jóban. Szerencsére Annának is volt annyi esze, hogy pár hónap alatt rájött, Juci konkrétan mentális beteg. Az lett a barátság konkrét vége, hogy Juci végül már annyira gyűlölt, hogy ha a munkahelyi menzán összefutottunk, ő mindenki előtt üvöltözött velem, hogy ha még egyszer köszönök neki, feljelent.”

Fotó: Frenemies with Eliza Coupe / Funny Or Die

Frenemy

Kata története látszólag szokatlan, pedig meglepően sokan ápolnak hosszú távon ártó, rivalizáló “barátságokat”. A frenemy szókapcsolat egyébként még a hidegháború elejének idejéből származik, amikor a Nevada Street Journalben megjelent egy cikk Howz about calling the russians our frenemies? (Mi lenne, ha az oroszokat a barátságos ellenségeinknek hívnák?) címmel, és innen szivárgott át szép lassan a köznyelvbe. Főképp az ellenséges barátságok jellemzésére használják, legyen az a magánéletben, a munkahelyen, vagy akár a versenysportban. Az ilyen kapcsolat hosszú, de akár már középtávon is mérgező lehet, így jellemzően az efféle barátságok nem szoktak tartósak lenni, de azért akadnak kivételek. Andi például nem szakította meg a barátságot rivalizáló barátnőjével, de csak azért, mert a lány nem ment túl messzire:

A barátnőm megnyilvánulásaiból tudom, hogy irigykedik a szakmai sikereimre és a gyerekeimre, meg úgy általában mindig próbál lenyomni, hogy ezzel emelje az önbizalmát. A barátságunk túléli már több mint egy évtizede ezt, mert tudom, hogy mi van mögötte. Nem nekem akar rosszat, csak elégedetlen a saját életével, úgyhogy csak vállat vonok rá, amikor beszólogat. Persze ehhez az kell, hogy ténylegesen sosem tett nekem keresztbe, mert ha megtette volna, akkor nyilván nem maradt volna meg a barátságunk.

Hogyan védekezz egy frenemyvel szemben?

A frenemy olyan, mint az ördög: az egyik legnagyobb trükkje az, hogy elhiteti a világgal: nem létezik. Egy frenemyvel szemben a védekezés elengedhetetlen feltétele, hogy egyáltalán kiszúrjuk: amit mi barátságnak hiszünk, az valójában irigység, és távolról kedveskedésnek látszó, áskálódó, ártalmas gyűlölet. Hiszen ha nem ismerjük fel, hogy egy frenemyvel van dolgunk, hogyan védekezhetnénk ellene? Ennek illusztrálásához kölcsönvenném a népszerű amerikai coach, Ellen Lubin-Sherman találó példáit. Tehát jó eséllyel frenemyvel van dolgod, ha:

Fotó: JustBoobs Sketch / Funny Or Die

A küzdelem

Ha a “barátnőd” láthatóan mindig sokkal inkább elemében érzi magát, amikor te padlón vagy, és amikor épp jól érzed magad, akkor képtelennek tűnik örülni a sikereidnek, akkor gratulálunk: rájöttél, hogy jó eséllyel a barátságotok csupán egy hazugságon alapul. Ha nem vagy biztos a dolgodban, ilyenkor ajánlott kikérni egy általad teljesen feddhetetlennek tartott barátod/családtagod véleményét az illetőről. Ha az illető tényleg szeret téged, akkor jó eséllyel a képedbe fogja mondani a frankót a mérgező frenemyről. Ám ekkor még hátravan néhány kemény lépés. Először is ne nyeld magadba a mérged, hanem szembesítsd vele a “barátnődet”! Mondd el, hogy megbántott, és azt is, pontosan mivel. Készülj arra, hogy nagy eséllyel tagadni fog, sőt az is lehet, hogy nem lesz hajlandó beszélni a témáról, de még az is lehet, hogy kimutatja majd a foga fehérjét. Az azonban biztos, hogy a kapcsolatotokat ezzel kimozdítod az állóvízből. Ne félj a sértődéstől: ha emiatt elfordul tőled, legalább tudod, hogy érdemesebb inkább más barátságaid ápolására fordítanod az időd. Légy realista! Egy mérgező baráttal a “barátságotok” jó eséllyel nem marad meg, miután szembesíted az igazsággal, de ezt ne sajnáld. Ne félj egy ilyen kapcsolatot feláldozni, mert ezzel csak segítesz magadon.

Ajánlott filmek a témában:

Queen of Earth

Catherine élete drámai fordulatot vesz, amikor a pasija kidobja őt. Barátnője felajánlja neki, hogy a családja hétvégi házában pihenje ki az érzelmi sokkot, és ő támogatni fogja. Ám amikor már ott vannak, egyáltalán nem törődik vele, sőt inkább afféle lelki lábtörlőnek használja a kiszolgáltatott állapotban lévő Catherine-t.

Always Shine

Anna és Beth színésznők Los Angelesben. Anna egyértelműen a tehetségesebb, ám a zsírosabb szerepeket mégis Beth kapja. Régi barátságukat ápolandó egy közös hétvégi kiruccanásra ugranak le egy tengerparti nyaralóba, ahol a szakmai és magánéleti féltékenységük teljesen megmérgezi amúgy sem felhőtlen barátságukat.

Exit mobile version