| Elmondom – név nélkül című cikksorozatunkban egy-egy szakma szókimondó képviselője beszél a mindennapjairól, a főnökeiről, rólunk, “ügyfelekről”, és bármiről, amiről olyan véleménye van, amit névvel nem vállalhat. Nem azért, mert ne lenne valós, hanem mert nagyon is az. Itt tabuk és cenzúra nélkül beszélhetnek a minket körülvevő valóság sokszor rejtett oldaláról – hiszünk benne, hogy csak így érdemes. |
Mióta dolgozol a kereskedelemben?
Tíz éve. Régi kereskedőcsaládból származom. Anyu még a Julius Meinlben volt boltvezető. Imádta. De akkor még nagyon máshogy ment a bevásárlás. Feleennyi vevő és áru sem volt, és mindenki megbecsült mindenkit. Nálam részben a tanulással dőlt el minden. Nem voltam kifejezetten jó tanuló, így a szakmunkássuliban kötöttem ki, az érettségit csak most fogom megszerezni. De egyáltalán nem bántam meg, bár vegyesek a tapasztalataim a kereskedelemről.
Ezen mit értesz?
Nézd, én egy hipermarketben kezdtem, azért váltottam, mert azt hittem, nyugisabbak lesznek a körülmények. Tévedtem. Itt négyen vagyunk a műszakban, plusz a főnök. Egy ember van a pultra, egy a “pék”, és elvileg ketten dolgoznak a pénztárban. Kevés. Megállás nélkül pörgünk.
Őszintén szólva én ritkán megyek be úgy hozzátok, hogy ne egyetlen ember ülne a pénztárban. Csúcsidőben ugyanúgy.
Ez akkor van, amikor még nincs nagy sor, mert a másik pénztárosnak muszáj árukat pakolnia, esetleg besegít a pultosnak, ha ott állnak sokan. De amint háromnál többen vannak a pénztár előtt, mindig megnyit a másik kassza is.
Hogyan telik egy napod?
Eddig pénztáros voltam, és ahogy már mondtam, amint lement a sor, pattantam ki, árut kirakni a polcokra. Most “pék” vagyok, vagyis a műszakom abból áll, hogy kiteszem a pékárut a tepsikre, ezeket pedig beteszem a sütőbe. Aztán persze kirakom a vevőknek. A holtidőben pedig a sajtpultot készítem elő, illetve beülök a pénztárba, ha sok vevő van.
Utaltál már rá, hogy nagyon kevesen vagytok. Hány plusz emberre lenne szükség szerinted?
Szerintem négyet is elbírna az üzlet. Összesen nyolc ember kellene ahhoz, hogy ne legyen sehol sorban állás, és minden polc folyamatosan fel legyen töltve. Ehhez képest most az van, hogy be kell állnia néha a vezetőnek is, aki persze emiatt aztán nagyon feszült lesz, hiszen neki mással kellene foglalkoznia. Nekünk pedig nincs semmire időnk. Az idejét nem tudom például annak, hogy mikor tudtam fél óra ebédszünetet tartani. A szabadnapokat rendszeresen hét elejére adják ki. Akárhogy sakkozik a vezető, máshogy nem jön ki.
Utoljára akkor volt szabad hétvégém, amikor szabadságon voltam, vagy annyira beteg voltam, hogy tényleg nem tudtam bejönni.
Sorolhatnám még. Sajnos spórolnak. Amit mondjuk azért nem értek, mert az elmúlt négy évben megdupláztuk a forgalmat, ehhez képest huszonhárom főről tizenhatra csökkent a létszám, amiből négy vezető… A bérek sem nőttek érdemben egy csomó ideig. Tavaly százharminc bruttóval vettek fel új embert. Idén állítólag kapunk egy komolyabb fizetésemelést.
Bruttó százharminc az borzasztóan kevés. Különösen, ha stressz is van.
Az van bőven. A felső vezetést nem érdekli, hogy hogyan oldjuk meg a problémáinkat, a lényeg, hogy maradjon a forgalom, és szépen nézzen ki a bolt. Bocs a megfogalmazásért, de a belünket is kihajtják. Táppénzre is nehéz elmenni, annyira kevesen vagyunk. De nem szeretnék egyfolytában panaszkodni. Azokban a boltokban szeretnek a mi szakmánkban dolgozni, ahol legalább az üzletvezető jó fej.
Miket változtatnál meg, ha megtehetnéd?
Azonnal felvennék néhány embert. Beültetnék nonstop két embert a kasszába. Megemelném 30-40 százalékkal a béreket. Néha mondanék egy-egy köszönömöt a dolgozóknak, és megszüntetném a pékáru kidobálását este.
Miért kell kidobni?
Nem tudom, itt ez a szabály. Tudok olyan helyről, ahol kivinni semmit nem lehet, de a dolgozók megehetik az aznap lejárt terméket, például ebédre.
Egy korábbi helyen, ahol dolgoztam, hipóval kellett leönteni a megmaradt kenyérféléket. No komment.
Jó lenne, ha oda lehetne adnia rászorultaknak, vagy ki lehetne tenni a hajléktalanoknak.
Mi az, amiért még itt vagy?
Rengeteg törzsvevőnk van, nagyjából miattuk. El sem tudod képzelni, milyen kedvesek tudnak lenni az emberrel.
Milyen a jó fej vevő?
Mosolyog. Köszön. Tudja a nevemet. Érezteti velem, hogy elismeri a munkám. Ha látja, hogy rossz a kedvem, udvariasan megkérdezi, mi történt. Sokan egyébként már olyanok, mint az ismerősök, velük, ha tudok, váltok is mindig néhány szót. Na ne gondolj hosszas eszmecserékre. Néhány mondatról beszélek. Van, aki pár éve még kismamaként járt be, ma pedig már óvodás a kisfia. Ezen is mindig jót mulatunk.
Volt, aki karácsony előtt kihívott, és adott egy ötezer forintos utalványt, ezen baromira meglepődtem, de nagyon jólesett. Végre tudtam kicsit magamra költeni.
Amúgy másoktól is kapok egy-egy doboz csokit. Előfordul, hogy látják, rossz kedvem van, megkérdezik, mi történt, mondanak pár jó szót. Szóval sokféleképpen jó fejek az emberek. Én nyolcvan százalékban imádom is őket. Ha ők nem lennének, már nem csinálnám.
Milyen a maradék húsz százalék?
Türelmetlen. Olykor kifejezetten bunkó. Sokáig ide járt egy középkorú színész. Látszott, hogy nagyon nagy véleménye van magáról. Egyszer rágja az almát, amikor a kasszához ér, csámcsogva kérdezi: ezt eszem, jó? Mondom, azért lemérném, ami maradt belőle. Fizetés után még beszélget valakivel, majd a csutkát szó szerint odacseszi a kassza mögötti tálcára. Kidobná? – kérdezem. Hova? – kérdez flegmán vissza. Hát a kukába, ami ott van ön mellett. Nagy nehezen kidobja, látszik, hogy valójában kikéri magának az egészet. De mondjuk, ez egy extrém példa. A legtöbb celeb kifejezetten kedves.
Előfordul, hogy a vevők nem kérik vissza az aprót?
Ritkán. De nem is fogadhatjuk el, elvileg. Mondanom sem kell, hogy akinek a legtöbb húszezres sorakozik a pénztárcájában, az mindig visszakéri az öt forintot is… A nyugdíjas néni itt hagyja.
Fogadjunk, hogy a törzsvevők vásárlási szokásait már kívülről tudod!
(Mosolyog.) Persze. Rólad is tudom például, hogy nincs pontgyűjtőkártyád, és azt is, hogy milyen gyakran jössz, és milyen összeget szoktál általában nálunk hagyni. Másokról tudom azt is, hogy milyen zsömlét szoktak venni, és nagyjából mikor jönnek. Addigra mindig sütök is frisset.
Ha egy szót kellene mondani ránk, vevőkre, mit mondanál?
Hogy feszültek vagytok. (Nevet.)
Tényleg?
Tényleg. Az egyik továbbképzésen hallottam, hogy a vevőnek egy perc az egy óra. Na, ez látszik az arcotokon. Dohog az egyik vevő, hogy negyedórája sorban áll. Mondom neki, itt van előttem a számláló, nem telt el három perc. Nem hiszi el.
Kicsit magamra ismerek…
Akkor jó. (Nevet.) Mondjuk, valahol megértem. Munka után menne már haza az ember. Néha a gyerek is ott áll. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a türelmetlenség mindig csak a délutáni, esti órákban érződik. Napközben nincs annyi stressz a vevők arcán, igaz, szinte semmit nem kell várni. Szóval igaziból napközben tök jó fejek vagytok, estére feszültök csak be…
Ez a bolt egy átlagosnak nevezhető fővárosi lakótelepen van. Miket vásárolnak itt az emberek?
Mindenfélét. Az alkoholból például rengeteg fogy. Ezen belül szinte mindent megvesznek, sör, akciós bor, vodka, talán ezek a leggyakoribbak. Az egyéb élvezeti cikkek is nagyon mennek, lásd édességek. Ehhez képest kozmetikumot szinte egyáltalán nem vásárolnak, mosószert is inkább akkor, amikor kuponuk van hozzá. De talán nem is ez az igazán érdekes, hanem a mennyiség.
Az alapján, amit én látok, abszolút cáfolnám, hogy szegények lennének az emberek, de tény, hogy ezen a környéken talán inkább a középosztály él.
Rengetegen vannak, akik két-három naponta itt hagynak 8-10 ezer forintot. Szorozd fel, ez több, mint amit én havonta keresek. Természetesen itt is bőven vannak vásárlók, akik elsősorban a leértékelt árukat veszik.
Akkor nem is gyakoriak a lopások?
Dehogynem. Havonta háromszor-négyszer biztosan eltűnik valami komolyabb tétel, ehhez jönnek még a “boltban evések”.
Miket lopnak leggyakrabban?
Csokit és piát. Inkább piát. Abból is a jobbik fajtát. Whiskyt, vodkát.Talán eladják, de szerintem inkább megisszák. Volt olyan, jól öltözött nő, aki csirkemellfilét lopott és szűzpecsenyét. Éppen én voltam a pénztáros. Amikor elővette a táskáját, és ki akarta fizetni a többi árut, akkor vettem észre. Zokogva állította az irodában, hogy elfelejtette kitenni… Kifejezetten jómódú nőnek tűnt. Vagy mondok egy sokkal jobbat. Tudod, mit lopnak még? Libamájat. Kész tatár bifszteket. És téliszalámit. Talán sajnálják rá a pénzt, pedig ezek mind kifejezetten jól öltözött emberek. Ránézésre bőven telne rá.
A legtöbb tolvajt elkapjátok?
Igen, de azért a leltárnál látszik, hogy egy részük meg tudott lépni. Amikor piát lopnak, és a pulóverük alá teszik, gyakran észrevesszük, hiszen kirajzolódik az üveg körvonala.
Ilyenkor jön a biztonsági őr?
Igen, aki hátrakíséri a tolvajt, és kihívja a rendőröket. Ma már amúgy száz forint miatt is kijönnek, régen húszezer forint volt a limit.
Senkit nem szoktatok elengedni?
Egyszer előfordult, hogy egy törzsvevőnk volt a tolvaj. Az a bizonyos nő, a csirkemellfilével. Őt speciel elengedtük. A csip-csup esetekért sem hívunk rendőrt. De az esetek nagy része nem ilyen.
Előfordul, hogy dulakodás van?
Persze. A férfiak menekülnének, de a biztonsági őrt elég nehéz kikezdeni. Elvileg nem érhetne hozzá a tolvajhoz, de ez nem lenne túl életszerű. Nincs mese, hátra kell menni az irodába, és ott kell maradni addig, amíg nem jön a rendőr. Ott aztán a legtöbben csak ülnek, összetörve.
A végletektől a nagy átlagig, jó sok ember megfordul itt…
Szoktam is mondani, hogy jobb az emberismeretem, mint az átlagnak. Ha csak jössz-mész az utcán, nem feltétlenül gondolnád arról, aki szembejön, hogy az előbb költött el a bevásárlásra egy kisebb vagyont, vagy csórt el egy doboz libamájat. Vagy hogy egy háziorvos úgy beszél, mint egy kocsis.
A már említett nehézségek ellenére, hosszú távon tervezel még a kereskedelemmel?
Nem valószínű. Szeretnék szabad hétvégéket és több pénzt. Előbb-utóbb szerintem váltani fogok.