Veronai buszbaleset: füstöt látott egy szlovák kamionos – frissítve

NLCafé/MTI | 2017. Január 22.
Egy szlovák kamionsofőr szerint a buszból füst szivárgott, de ezt az olasz hatóságok nem erősítették meg. A súlyos sérültek egyelőre Veronában maradnak.

Füst szivárgott a buszból – állítja egy szlovák kamionsofőr, akit a magyar gimnazisták veronai buszbalesetével kapcsolatban hallgat ki az olasz rendőrség. Korábban egy másik kamionsofőr arról beszélt, a busz kerekével volt gond, amit próbált is menet közben jelezni a buszvezetőnek.

Frissítés, vasárnap 12.00:   Sárközy Júlia, az MTI helyszíni tudósítója az M1 aktuális csatornán vasárnap délelőtt elmondta, az olasz hatóságok alaptalannak nyilvánították annak a szemtanúnak a beszámolóját, aki korábban azt állította, már a baleset előtt füst szivárgott ki a buszból.

Vasárnap reggel várhatóan kiderült, hogy hogy mikor indulhatnak haza az első diákok, a könnyebb sérültek és kísérőik Veronából, a súlyos sérültek egyelőre Veronában maradnak, a következő napokban dől el, hogy őket mikor szállíthatják Magyarországra – mondta el Sárközy Júlia, az MTI helyszíni tudósítója.

Paczolay Péter római nagykövet a veronai orvosokkal beszélget. Fotó: MTI

A tudósító beszámolt arról is, hogy a Corriere della Sera, a legnagyobb  olasz napilap interjút közölt az egyik, súlyos égési sérüléseket szenvedő magyarral, aki elmondta, hogy az autóbusz Milánó térségében megállt egy rövid pihenőre, talán ekkor váltották egymást a sofőrök, de erről egyelőre nincs pontos információ. A férfi elmondta azt is, hogy a háromsávos autópálya jól ki volt világítva, és nem volt nagy a forgalom, a busz utasai közül néhányan aludtak, többségük azonban fenn volt, a baleset hirtelen történt, a tűz a busz elejében ütött ki. 

Tart a vizsgálat

Sárközy Júlia megerősítette, hogy az autóbusz roncsát szombaton elszállították, a hatóságok még többször átvizsgálják. Hozzátette, szombaton azért maradt el a rendőrségi sajtótájékoztató, mert az ügyészség úgy ítélte meg, hogy nincs elég információ a baleset okairól.

A baleset helyszíne. Fotó: MTI

Továbbra sem tudni, hogy mi okozta a balesetet, a hatóságok lefoglalták az autósztráda videokameráját, és szemtanúkat hallgatnak meg

Olaszország is gyászol

Veronát és egész Olaszországot megrázta a baleset, nagyon sokan ajánlották fel segítségüket. A tavalyi, spanyolországi buszbalesetben meghalt olasz diákok szülei részvétüket fejezték ki a magyar áldozatok hozzátartozóinak – tette hozzá Sárközy Júlia.

Major Eszter az M1 helyszínen lévő tudósítója beszámolt arról, hogy délutántól késő estig, éjfélig hallgatták ki a veronai szállodában lévő gyerekeket. A meghallgatásokat követően adhatják ki az olasz hatóságok az engedélyt hazatérésükhöz. Major Eszter is megerősítette, hogy nagyon sok felajánlás érkezett, ruhákat, cipőt, élelmiszert vittek a gyerekeknek, volt, aki a tolmácsolásban segített, a taxisok pedig a hozzátartozók szállítását ajánlották fel.
    
Egy fiatal futsalos is az áldozatok között

Gyászol a dunakeszi Kinizsi Futsal klub is, amelynek egyik utánpótlás tagja is az áldozatok között van. A fiatal sportoló 2011 óta, alakulása óta tagja volt a klubnak.
    
Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok utaztak és egyikük családja.

 

Exit mobile version