Ezrével fagynak szét a vízórák a kegyetlen hidegben

nlc | 2017. Január 26.
Akár tízezer vízórát is tönkretehetett eddig a kemény téli hideg, amivel közel kétszázmillió forintos kár érte a fogyasztókat. Az elfagyott vízóráért és az így elfolyt tömérdek mennyiségű vízért a fogyasztó tartozik felelősséggel.

Nemcsak a kemény téli fagy, hanem a tulajdonos is felelős azért, ha a télen elfagy a vízórája. Az elmúlt hetekben már több mint tízezer vízórát tett tönkre a fagy, ám a károk összegéről és az elfolyt víz mennyiségéről csak az olvadás után lesz információja a vízszolgáltatóknak. Az őket tömörítő szervezet, a Mavíz műszaki bizottságának elnöke szerint olvadáskor a nyári csúcsfogyasztást megközelítő vízfogyasztást mérnek, ahogy enged a jég a szétfagyott órákban és szabadon ömlik ki a repedéseken keresztül – írja a Világgazdaság.

Radács Attila szerint egy elfagyott mérőóra cseréje akár 15-20, extrém esetben akár 30 ezer forintba is kerülhet, így csak a vízórák cseréjére elkölt a lakosság 150-200 millió forintot, plusz még a feleslegesen elfogyasztott víz díját.

Odafigyeléssel megelőzhető

Az extrém fagy elviekben nem okozhatna problémát a vízóráknak, ugyanis azokat hivatalosan a fagyhatár alatt kell elhelyezni. Ám hiába van mélyen az óra, ha az aknafedél hiányzik, vagy félre van csúszva, esetleg nincs letakarva. Az erős szél lehűtheti az aknát, és megtörténik a baj. Célszerű a víz­óra fölé további biztonsági hőszigetelést is helyezni, például hungarocell-lapot. “Még most sem késő szigetelni, a kutya még nem ette meg a telet. Még fagyhatnak el további vízórák” – figyelmeztet a szakember.

A lustaságnak komoly ára lehet a fogyasztóra nézve, ugyanis az épületek belső vízhálózatát és mérőjét a felhasználó köteles fenntartani és megóvni, őt terhelik a fagy miatti vízóra-károsodások költségei is.

 

Exit mobile version