Óriási siker kapujában a 17 éves Piros Zsombor

nlc | 2017. Január 27.
Ilyen magyar siker valóban ritkán fordul elő. A 17 éves Piros Zsombor az Austral Open nyílt teniszbajnokság döntőjébe jutott a junior fiúk mezőnyében. Káprázatos! Szurkoljunk együtt, hogy megnyerje a négy legnevesebb tenisztorna egyikét.

Piros Zsombor bejutott a döntőbe a juniorok versenyében a melbourne-i nyílt teniszbajnokságon. Az elődöntőben ugyanis 6:3, 6:4-re legyőzte az ötödik helyen kiemelt francia Corentin Moutet-t.

A 15. helyen kiemelt, 17 éves magyar tehetség a mérkőzésen végig nagyon jól játszott, összesen hét alkalommal vette el ellenfele adogatását, végül meggyőző játékkal nyert, és bejutott az Austral Open nyílt teniszbajnokság döntőjébe.

Az 1999-ben született Piros Zsombor 2010 óta az első magyar férfi teniszező, aki a juniorok között döntőbe jutott valamelyik Grand Slam-tornán. Hét éve Fucsovics Mártonnak sikerült ez a bravúr Wimbledonban, akkor meg is nyerte az utánpótlástornát.

Az NSO értesülése szerint Piros Zsombor magyar idő szerint szombaton reggel 4.30 órakor játssza a döntőt. Nagyon bízunk és drukkolunk a fiatal teniszező csodálatos magyar sikeréhez.

Káprázatos siker kapujában a 17 éves Piros Zsombor

 

Exit mobile version