Nincs napirenden annak szabályozása, hogy az alsó tagozatos gyerekek ne kaphassanak házi feladatot otthonra – írja a Magyar Idők.
Tavaly márciusban Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy ha a diák a napközis tanulási idő alatt az iskolában marad, biztosítani kell a felkészítését a következő tanítási napra, vagyis részére otthoni házi feladat a jövőben nem lesz adható.
Az oktatási államtitkárság most azt közölte, hogy a házi feladatok mennyisége, továbbá hogy azokat milyen ütemben kell elvégezni, jelenleg az iskola hatáskörébe tartozik; az ilyen típusú szabályozásokat az iskola pedagógiai programjának kell tartalmaznia. Valamennyi intézménynek megvan a lehetősége, hogy rendelkezzen afölött: a házi feladatok elvégzése kizárólag iskolai (napközis) vagy otthoni tevékenység-e.
A Nemzeti Pedagóguskar elnöke szintén arról tájékoztatta a Magyar Időket, hogy ezzel a kérdéssel várhatóan nem foglalkozik majd az új Nemzeti alaptanterv. Horváth Péter szerint a házi feladatnak megvan a jelentősége, ugyanakkor fontos, hogy ne terheljék le túlságosan a tanulókat.