Az Arizona State University kutatócsapata tízmillió, szélenergiával működő pumpával szívná a vizet a mélyből a felszínre, ahol gyorsabban megfagyna. Egyelőre csak elméleti megoldásról van azonban szó, mivel a technológiai megvalósítás jelen állás szerint körülbelül 500 milliárd (!) dollárba kerülne. Csak a vicc kedvéért: ez közel 145 billiárd forintot jelent.
Bár egy ekkora összeg előteremtése hosszú időbe telhet, Steven Desch asztrofizikus professzor szerint ennél gyorsabban kellene megoldást találni a problémára. Erről a kutatók 2016 decemberében az Earth’s Future című folyóiratban megjelent tanulmányukban is felhívták a figyelmet.
“Bár a klímakutatók helyesen azonosították a megoldandó problémákat, egyelőre sajnos jó megoldásokat nem látunk – magyarázta Desch. – Gyakorlatilag arról van szó, hogy meg kellene szüntetnünk a szén-dioxid-kibocsátásunkat. 2030-ban nyáron már nem lesz jég az Északi-sarkon, és egyelőre nincs olyan dolog, amivel ezt megállíthatnánk ennyi idő alatt. A szén-dioxid-emissziónkat pedig képtelenek leszünk addig csökkenteni, hogy megakadályozzuk az olvadást.
A kutatók elképzelése szerint a szélenergiával működő pumpákat a Jeges-tengeren lebegő bójákon helyeznék el. A pumpák a mélyből, a jég alól szívnák fel a vizet a felszínre, amelyet a jégréteg tetejére szórnának vízpermet formájában. A jégtakarónak ez a része a leghidegebb, így a víz a lehető leggyorsabban fagyna meg újra.
A számítások szerint tízmillió ilyen szerkezet segítségével egyetlen tél alatt egy méterrel lehetne megnövelni a sarkvidéki jégtakaró vastagságát.
“Ez jelentős változás lenne, a sarkvidéki jégtakaró ugyanis évente 2-3 méterrel lesz vastagabb telente – mondta Desch. – Az olvadás ellensúlyozásához az Északi-sark területének körülbelül 10 százalékát kellene lefedni. Ha ez sikerülne, akkor újra elérhetnénk a 15 évvel ezelőtti állapotot.”
A jégtakarónak rendkívül fontos szerep jut a Föld hőháztartásának szabályozásában, ugyanis a fehér felületek az oda érkező napfény 90 százalékát visszaverik. Azonban, ha szabad vízfelületet érnek a sugarak, jóval kevesebb verődik vissza, ami tovább fokozza a melegedést és az olvadást.
A jégtakaró visszahúzódása emellett a sarkvidéki állatvilágot – főleg a jegesmedvéket – is fenyegetik. Desch szerint a sarkvidék a földi ökoszisztéma legérzékenyebb, törékenyebb része.
Julienne Stroeve, a University College London professzora nem ért egyet arizonai kollégáinak az elméletével.
“A szén-dioxid kibocsátása miatt tovább fokozódna a globális felmelegedés, akkor is, ha sikerülne megnövelni a jégtakaró vastagságát – mondta Stroeve. – A délebbre eső területekről ugyanis továbbra is a sarkvidék felé áramlana a melegebb levegő és a melegebb tengeri áramlatok, ez pedig ellensúlyozná a megvastagodó jégréteg hatását.”
Detsch egyetértett abban, hogy a javaslat csupán egy átfogóbb program egy része lenne, amelynek célja a jégtakaró megvédése.
“Ez a terv csak tüneti kezelés lenne, hosszú távon a szén-dioxid-kibocsátás jelentős mérséklésére lenne szükség – tette hozzá a szakember. – A tanulmányunk célja az volt, hogy párbeszédet kezdeményezzünk és felhívjuk a figyelmet rá, hogy valamit kezdenünk kell a sarkvidéki jégtakaróval, de természetesen a szén-dioxid-emisszióval is foglalkoznunk kell.”
A kutatócsoport most egy prototípust szeretne építeni az elképzelt pumpákból, hogy a gyakorlatban is meg tudják vizsgálni azok hatékonyságát.