Simán megússzák a szexuális zaklatást az ausztrál egyetemeken

MTI | 2017. Február 27.
Az elmúlt öt évben félezernél is többször tettek panaszt ausztrál egyetemek hallgatói szexuális zaklatás és nemi erőszak miatt, ám a tettesek többsége elkerülte a felelősségre vonást.

Ötszáznál is több esetben jeleztek szexuális zaklatást és nemi erőszakot ausztrál egyetemisták, az End Rape on Campus Australia (EROC) jogvédő csoport által készített vizsgálat szerint mindössze hat erőszakoskodót zártak ki az érintett oktatási intézményekből.

Az ügyek feltérképezését nehezíti, hogy a külföldi hallgatók egy részének nyelvi és egyéb akadályai is vannak, hogy jelentsék az erőszakoskodást. Sharna Bremner, az EROC alapítója több megerőszakolt áldozatról is tud, aki teherbe esett.

Az EROC a jelentésben számos esetet ismertetett. Egyszer egy külföldi hallgató például arra ébredt kollégiumi szobájában, hogy egy férfi éppen erőszakos közösülést folytat vele. Amikor az egyetemi vezetéshez fordult panaszával, még ő került kellemetlen helyzetbe, és azt firtatták, lehetséges-e, hogy tévedett. Azt kérdezték a lánytól, előfordulhat-e, hogy kapatos volt, a férfi pedig egyszerűen félreértette a helyzetet. Az ügyet végül bizonyíték híján ejtették, anélkül, hogy bevonták volna a hatóságokat, vagy bármiféle segítséget nyújtottak volna az áldozatnak.

Bremner azt reméli, hogy a jelentés nyomán az egyetemek végre beismerik: gondok vannak az ausztrál campusokon, és mindent megtesznek a hasonló ügyek felelős felderítése és rendezése érdekében.

Exit mobile version