Emőke gyerekként tudta, hogy katona szeretne lenni, kicsi korától vonzotta a kúszás, mászás, lövöldözés. Alsóban az egészségügyi könyvébe, amit a védőnő vezetett, már bele volt írva, hogy a seregbe készül. Az édesapja azt mondta, érettségizzen le, aztán azt csinál, amit akar.
Miskolcon végzett 2000-ben villamosipari középiskolában, elektrotechnika szakon. Persze egyedüli lányként. Könnyen befogadták az osztályba. Azt mondja, biztosan azért, mert fiúk között nőtt fel: “A legjobb barátom a szomszéd srác, Öcsi volt, akivel még gyerekkorukban elhatároztuk, hogy én katona leszek, ő pedig rendőr”. Ez így is van: Öcsi Heves megyében rendőr, Emőke pedig katona Budapesten. A mai napig tartják a kapcsolatot.
Emőke érettségi után Miskolcon jelentkezett a toborzóirodában. 2001-ben avatták fel őrmesterként. Szabadszálláson lett lövészkiképző. Aztán amikor bezárt a laktanya, Debrecenbe került. Ott már a felderítőknél dolgozott és közelharcot oktatott. Katonai alapismereteket tanított 28 általános és 5 középiskolában. A közelharctudását katonai versenyeken és civil megmérettetéseken is próbára tette.
Lengyelországban meghívásos versenyen járt, az Egyenruhások Fegyveres Szemináriumára hívták Magyarországról elsőként. Hollandiában is részt vett ezen a közelharcképzésen, ott is a legjobbak cseréltek tapasztalatot. Ugrott ki helikopterről 1200 méterről, gyakorlatozott vízi átkelésnél, merült búvárként.
Emőke férje is katona. Amikor őt áthelyezték Budapestre, az egész család vele jött. Így került a speciális katonai rendészekhez a Petőfi laktanyába. Itt a feladata a személy- és az értékkísérés. Sok izgalmas, esetenként nem egyenruhás feladata is volt már, többek között védett személy feleségére vigyázott. Szereti a munkáját, úgy jellemzi, hogy érdekes, kihívásokkal teli.
A járőrözés is feladatai közé tartozik: a katonák között a rend, fegyelem fenntartása és a katonai járművek ellenőrzése. 24 órás szolgálatokat is ad, baleseti helyszínelők mellett társként, katonai rendész járőrként. Azt mondja, remek csapatban dolgozik, ha épp nincsenek úton, együtt reggeliznek, vacsoráznak, mindenben támogatják egymást. Emőke nemrég végezte el a bűnügyi technikusi tanfolyamot.
“Az imitált harcászati gyakorlatok voltak a kedvenceim. Amikor beástuk magukat a homokba, tisztított vizet ittunk, és azt ettünk, amit épp találtunk. Szép emlékek, bár az is igaz, hogy a felderítőknél meg kellett küzdenem azért, hogy befogadjanak. Nőként, harcoló alakulatnál nem volt könnyű dolgom” – mesél, miközben a történetének olyan hangulata lesz, mintha a GI Jane hazai változatát idézné, csak kevésbé kegyetlenül, jó magyar módra.
“Többet és jobban meg kellett dolgoznom a sikerért, de megérte: olyan szakmai vezetők ismerték el a tudásom, akiknek a szavai hatottak mindenkire” – folytatja, s hozzáteszi, hogy mindezt úgy vitte véghez, hogy akkor még egyedül nevelte fiát.
Az egyenruha számára nem munkaruha, hanem a hivatásának a jelképe. Civilben is úgy viselkedik, ahogyan beöltözve. Úgy mondja, tartást ad meg egyenes gerincet, ami nem engedi, hogy szégyent hozzon a hivatására. Az életét meghatározza ez a szemléletmód. A családban a három T elve érvényesül: tisztelet, türelem, tekintettel másokra.
A család elfogadta Emőkét és büszkék arra, amit elért. A gyerekek úgy nőttek fel, hogy nekik természetes anya és apa életvitele. Mindenről nyíltan beszélnek otthon. Mivel mindketten katonák, néha nem egyszerű úgy szervezni a hétköznapokat, hogy megoldják a gyerekfelügyeletet.
A női oldalát nem tartja erősnek: “Álcafestékkel bármikor tökéletesen kifestem magam. De a sminkelős cuccokat fel sem ismerném, fogalmam sincs, melyiket hogy nevezik és mire használják. Egyszer akartam venni egy szemceruzát farsangra, jelmezhez, hogy a fiam arcát kifessem, de azt sem tudtam, melyik boltba induljak. Aztán valaki mondta, hogy próbáljam drogériában. El is mentem és beletettem a kosárba valamit, amire azt hittem, hogy az. A kasszánál kiderült, hogy egészen mást választottam ki. Nem erőltettem tovább.”
“Műkörmöm egyszer volt, az esküvőmre csináltattam. Azt hiszem, 5 órát bírtam benne. Rettenetesen zavart, az autóajtót nem tudtam kinyitni, a telefont sem tudtam felvenni, hogy az anyakönyv aláírásáról már ne is beszéljek. Még a lagzin lereszeltem.” Hosszú hajat egyszer növesztett, a szakközépiskolában, de levágatta, mert zavarta. Bár szerinte katonaként nem is lett volna higiénikus, sem praktikus a terepen. Főzni és sütni a gyerekek miatt tanult meg. Bármit szívesen megfőz, de sütni nem szeret. A bográcsos fogások a kedvencei. Húslevest, rántott húst és palacsintát készít a leggyakrabban.
Katonaként akkor boldog, ha mozgalmas az élete. Szeret úton lenni, örül, ha pörögnek körülötte a dolgok. A kollégák itt a rendészeti központban elfogadták, haverként kezelik. Mivel férfiak között szocializálódott, több szempontból is könnyű dolga volt. Az, hogy női allűröket vegyen fel, nem fér bele a hétköznapokba.
“Katonaként élek, hivatástudatom van. A rendszer egyszerűen kiszűri azokat, akik nem valók ide – legyen szó nőről vagy férfiról. Nem pasik vagy csajok vagyunk, hanem katonák. Itt mindenkinek tudnia kell, hogyan viselkedjen. Fontos, hogy ne legyenek olyan helyzetek, amelyek félreértéshez vezetnek. Nemrég alakult nálunk egy női tanács, ahol az idősebb katona nők iránymutatást adnak és elmondják a tapasztalataikat a fiataloknak.”
A magyar honvédség jó helyzetben van, a nők integrálása kapcsán számos külföldi példa áll a rendelkezésre. Így azokat a hibákat, amik kijöttek máshol, itt már várhatóan nem követik el. A Katonai Rendészeti Központban nagy szükség van a nőkre, ebben különböznek is a többi alakulattól. Például ha nőt kell átvizsgálni, azt csak azonos nemű teheti.
A személyvédelemben is számtalanszor fordul elő, hogy nőkre vigyáznak. Ráadásul mivel a munka legnagyobb része civilek között zajlik, a katonanőknek nehezebb a feladatuk. A társadalomban ugyanis az a rossz berögződés él, nem veszik annyira komolyan az egyenruhás nőket, mint az egyenruhás férfiakat. De Emőkét ez nem zavarja, mert már megtanulta kezelni a helyzetet. Jól érzi magát katonai rendészként.