Társasjátékokkal képzi ügynökeit a CIA

Andersen Dávid | 2017. Március 14.
Az amerikai hírszerzési szervezet egyik elemzője az SXSW konferencián beszélt a CIA számára kifejlesztett játékokról, amelyekkel ügynökeik valóságos helyzetekre gyakorolnak.

David Clopper 16 éve dolgozik a Központi Hírszerző Ügynökségnek, de amellett, hogy adatelemzőként tevékenykedik, kártyás és táblás játékokat is tervez, amelyekkel a hírszerző tisztek és a politikai elemzők valóságos helyzetek megoldását gyakorolják.

“A játék része az emberi létnek” – mondta Clopper múlt vasárnap, a SXSW technológiával és főleg digitális kultúrával foglalkozó fesztivál egyik panelbeszélgetésén. “Miért ne használnák ki ezt arra, hogy beépítsük a tanulási módszereink közé?”

Clopper, aki 2008-ban hozta létre az első, népszerű társasjátékokon alapuló képzési programját, elmondta, hogy az ügynökség főleg stratégiai, hírszerzési és kollaborációs módszereket tanít a játékok segítségével.

Egy “nem hivatalos” CIA játék Kanadából (Fotó: Tumblr)

Első, a CIA számára létrehozott játékának a Collection címet adta. Ebben a játékban egy csapat hírszerzési elemzőnek nemzetközi kríziseket kell megoldania, miközben egy folyamatosan ketyegő óra figyelmezteti őket az idő múlására. A második játék, a Collection Deck a népszerű Pokémon nevű kártyás játékra hasonlít, amelyben minden lap egy hírszerzési stratégiát vagy épp egy akadályt jelképez (mint például a bürokrácia vagy a titkosított dokumentumok).

A játékban részt vevő hírszerzők így igyekeznek minél több érzékeny adatot begyűjteni, míg a többieknek gátolniuk kell ezt. Ha például az egyikük letesz egy kártyát, amelyen műholdas fotózás szerepel, ellenfele megakadályozhatja ezt egy olyan lappal, amely szerint a földi hírszerző állomáson technikai hiba történt. A kártyákon olyan módszerek és helyzetek szerepelnek, amelyekkel az ügynökök munkájuk során találkozhatnak.

Az SXSW paneljén szintén részt vett Volko Ruhnke, a CIA egyik oktatója, aki szabadidejében társasjátékokat tervez. Őt kifejezetten az olyan asztali társasjátékok érdeklik, amelyekkel az elemzők munkáját lehet szimulálni. Ezzel az ilyen munkakörben dolgozó CIA-alkalmazottak oktatását támogatják és a különféle elemzést igénylő feladatokban próbálnak segítséget nyújtani. A játék segít összetett szituációk végkifejleteinek előrejelzésében és arra kényszeríti a játékosokat, hogy párhuzamosan több lehetséges helyzetet próbáljanak meg kezelni.

Ruhnke korábban készített egy társasjátékot, amely az afganisztáni konfliktust igyekszik szimulálni és ezáltal megismertetni a játékosokat a térségben uralkodó katonai, politikai és gazdasági helyzettel. Készítője szerint a játék segítségével behatóan meg lehet ismerni a modern Afganisztán problémáit. Ruhnke azt is hozzátette, elképzelhető, hogy a CIA-nál elkészült a játék “belső használatra” szánt változata is.

A társasjátékokat számos területen használják képzésekre, oktatásra, a CIA elemzői szerint azonban hamarosan megjelenhetnek a tréningeken a virtuális valóságot felhasználó játékok is. Az amerikai katonaság egyes csoportjai már most is használnak virtuális valóságot – például az afganisztáni bevetésekre küldött katonák a virtuális valóságban ismerkedhetnek meg a várható terepviszonyokkal és az egyes épületek helyzetével.

“Minél hamarabb elkezdhetjük használni a virtuális valóságot a játékokhoz, annál jobb” – mondta a panelben szintén résztvevő Rachel Grunspan, a CIA belső, digitális innovációval foglalkozó szervezetének stratégiai vezetője. “Minél közelebbről ismerkedhetünk meg egy problémával, annál hatékonyabbak lesznek az ügynökeink, a virtuális valóság pedig éppen ezt teszi lehetővé.”

A CIA weboldalán bárki kipróbálhatja magát hírszerzőként néhány egyszerű játék segítségével. 

Exit mobile version