Elmaradott kis település Nógrád megyében Vanyarc, ahol a közlekedés talán a legrosszabb, akinek nincs kocsija, szinte el van zárva a külvilágtól. A faluban 1300-an laknak, és sok család nehéz körülmények között él. Itt lakik Bálint Csabáné Erzsó is, aki 5 saját gyereket nevel, meg még 15 “másik sajátot”.
“Minden azzal kezdődött, hogy észrevettem, mennyire szívesen vannak velem, nálunk a gyerekek. Arra gondoltam, hogy jó lenne valamilyen programot csinálni nekik a faluban, ezért először 20-25 fős gyerekcsapatokat tanítottam táncolni: főleg cigánytáncokat, de mindenféle mást is. Először a könyvtárban roptuk, aztán a Művelődési Házban heti kétszer. Olvastunk fel a Bibliából is jeleneteket, tanultunk darabokat. Aztán az egyik gyerek megkérdezte, hogy tudok-e neki segíteni a tanulásban. Ezen elgondolkodtam, és elkezdtünk ötletelni a férjemmel, hogy hogyan is tudnánk megoldani, hogy tartósan segíthessünk azoknak, akiknek erre szükségük van. Volt két épület az udvarunkon, és az egyiket elkezdtük rendbe hozni a gyerekek segítségével, hogy ott tanulhassunk, játszhassunk. 7 évig ott voltunk délutánonként, ma már van egy saját közösségi házunk, amit a váci egyházmegye vett nekünk. Mára, ha valaki bajban van, akkor tudja, hogy nyugodtan jöhet hozzám, és jönnek is. Nemcsak a gyerekek, de a szülők is, én pedig meghallgatom őket, és igyekszem segíteni.”
Erzsó minden délután fél kettőkor már ott áll az iskola folyosóján, hogy összeszedje a gyerekeit, és együtt indulnak a közösségi házba. Leckét írnak, gyakorolnak, táncolnak, mesélnek, és a nap végén közösen imádkoznak is. Erzsó e mellett rendszeresen megy családlátogatásra, így a szülők értesülnek arról, hogy mi történik a gyerekükkel az iskolában, átadja a tanárok üzeneteit, mert Erzsó “gyerekeinek” szülei nem járnak szülői értekezletekre, és a tájékoztatókat sem olvassák el otthon.
Pótanyu vagyok
“Egyfajta közvetítő vagyok az iskola és a családok között, a tanárok mindig nekem mondják el először a híreket: jót is, rosszat is. Úgy látom, ez mindkét félnek jó így, én meg szívesen csinálom. Minden hónapban más és más programot készítek, a tanulás, korrepetálás és a játék meg a tánc állandó. Készülünk az ünnepekre, beszélek a hagyományokról, kézműveskedünk együtt. Délután uzsonnáznak velem a gyerekek, aztán hatkor elindulnak haza. Télen kicsit előbb megyünk haza, mert akkor korán sötétedik. Vannak óvodáskorú gyerekeim és a mostani legnagyobb tanítványom hatodikos, vagyis 12 éves, összesen 15-en vannak. Lassan 8 éve van nyári táborunk is, ilyenkor itt alszanak a gyerekek 5 napot, és nagyon élvezik, mert még strandra is eljutunk. A legtöbb gyerek különben soha nem mehetne vízpartra, ezért nagyon boldogok ilyenkor. Régen a tábort saját pénzből tartottam meg, most a helyiek adományaiból hozzuk össze.“
A gyerekek mind-mind nehéz sorsúak, akik Erzsó kezei közé kerülnek, de az asszonynak sokszor sikerül csodát tennie velük. Szerinte a sikerének mindössze az a titka, hogy nagyon figyel másokra, és szeretettel motiválja a gyerekeket.
“Minden hónapban egyszer sütök fánkot vagy palacsintát, igyekszem kedveskedni nekik azért a sok szeretetért cserébe, amit tőlük kapok. Pontosabban együtt csináljuk, hiszen az is jó móka, amikor közösen sütünk-főzünk. Bevezettem egy speciális jutalomrendszert is, bachtalót adok (ez cigányul szerencsét jelent) annak, aki eljön: ez kapásból egy bachtalót ér, ha a leckéjét noszogatás nélkül és jól végzi el, az legalább 2 bachtaló, és így tovább. A hónap végén ezeket a pénzeket be lehet váltani édességre, mindenki annyit vehet, amennyi jutalmat gyűjtött. Mondanom sem kell, hogy lelkesen gyűjtenek, és közben megtanulják a vásárlást, számolnak, takarékoskodnak, szóval sok mindent tanulnak belőle. Sokan anyának hívnak, és a legtöbben megosztják a legféltettebb titkukat is velem. Nagyon boldoggá tesznek a sikereik, együtt örülünk a jó jegyeknek.
Nemrégiben az egyik kis másodikosom olvashatatlan írását kezdtük el megjavítani, gyakoroltunk, és folyamatosan azt mondogattam neki, hogy meg tudod csinálni, ügyes vagy, szépen kerekítsd a betűket, és hamarosan szépen és olvashatóan tudott írni. Ugrált örömében és fel-le futkosott, hogy mindez sikerült neki! Azóta jó jegyeket hoz, a tanárok is elégedettek vele. A gyerekeim nagy része továbbtanul, és ennek nagyon örülök, ez igazi siker nálunk. Egy tanítványom már főiskolás lett, remélem, sok ilyen lesz még! Én is az ő kedvükért tettem le az érettségit évekkel ezelőtt, mert úgy gondoltam, hogy így a saját példámmal is motiválhatom a gyerekeket.”
Erzsó az érettségi után megszerezte a közösségszervezői képesítést is, meg letette a családi napközi vezetéséhez szükséges vizsgákat is. Ma már az egyházközségtől kap fizetést a munkájáért, és a közösségi házuk a Ceferino-ház hálózat tagja. Persze a sikerek mellett érik kudarcok is a munkájában. Nemrégiben el kellett küldenie egy kisfiút, mert annyira agresszív volt, hogy nem tudott bánni vele. Ez nagyon fáj neki, mert a gyerek pszichológus segítségével talán be tudott volna illeszkedni a közösségbe és az iskolába is.
Sokat segítene Erzsó munkájában:
- ha lenne egy pszichológus kollégája, mert a gyerekeknek rengeteg traumát kell feldolgozniuk;
- szeretne még egy projektort is, mert ennek hiányában a kis számítógép-monitoron tudnak csak filmet nézni;
- és örülnének, ha lenne egy plusz számítógép is, amin a gyerekek játszhatnának és számítógépes ismereteket szerezhetnének, mert otthon nincs ilyesmi, még internet sem.
Aki tud ebben segíteni, kérjük, tegye meg az adjkirály oldalán, ide kattintva.
Erzsó mindennapi munkája az általános iskola végéig tart, de a nagyobbakkal is tartja a kapcsolatot, szereti tudni, hogy mi van velük, ezért havonta egyszer ifjúsági klubot tart nekik.
“Fontos nekem, hogy a gyerekek lássanak egy másik világot, tudják, hogy vannak lehetőségeik, ők is képesek arra, hogy jobb életük legyen, ezért csinálom az egészet. Számomra minden ember fontos, de a gyerekek különösen, hiszen ők jelentik a jövőt.”
