Amikor mi álltunk iskolaválasztás előtt, a következő szempontok alapján kerestünk:
- Az iskola gyereknek tekintse a gyerekeket, és ennek megfelelően terhelje őket.
- A pedagógusok inkább a pozitív megerősítésben higgyenek, mintsem a negatívban, a szemléletmódjuk legyen hasonló a miénkhez.
- Legyen mindennap sok mozgásban része, mivel elég túlmozgásos volt, és tudtuk, hogy az iskola mellett már nem lesz annyi ideje önfeledten játszóterezni.
- Legyen az iskola minél közelebb, hogy ne kelljen órákat utazni oda-vissza, és maradjon idő gyereknek is lenni.
Az áhított célunk pedig az volt, hogy a gyerek az általános iskola évei alatt ne veszítse el a tudásvágyát, és maradjon meg benne a tanulás szeretete. Miután voltunk jó pár iskola nyílt napján, közös megbeszélés és a gyerek véleménye alapján voksunkat egy testnevelés tagozatos általános iskola mellett tettük le, melynek egyébként nem volt nagy renoméja az ismerős szülők között. Viszont csupán két megállót kellett naponta utazni, akkor is mindennap volt tornaórájuk a gyerekeknek, mikor ez még nem volt kötelező, minden főtantárgyat kiscsoportokban tanultak, és elsősként nem volt napi hat órájuk, csak négy. A napköziben letudta a leckét is, és haza – vagyis a játszótérre és az edzésre – iskolatáska nélkül mehettünk minden délután, az esték pedig csak a miénk voltak.
Nem bántuk meg egy percre sem: a gyerek ott maradt nyolc éven keresztül, és úgy került ki az általános iskolából, hogy szeret, akar és tud tanulni. És bár nem terhelték őket agyon, a tudásával egy elitgimnáziumba került – ahogy szeretett volna.
Nyilván ez csak egy vélemény, így megkérdeztem még pár szülőt és egy általános iskolai pedagógust is, ők mit tartottak szem előtt, illetve mit tanácsolnak a most iskolába készülők szüleinek.
Olyan tanítót kerestünk, aki nem felejtette el, milyen gyereknek lenni
Zitáék számára is a közelség volt a fontos, emellett a legfőbb szempont a tanító személye.
“Olyan tanítót kerestünk a fiunknak, aki haladó szellemű, bátor és újító. Aki ismeri és használja is a tanítás során a korszerű módszereket és technológiákat. Fontos volt még, hogy varázslatos személyisége mellett legyen őszinte és egyenes, igazságos és támogató. Ne velünk, a szülőkkel legyen, hanem a gyerekkel, olyan ember legyen, aki nem felejtette el, milyen gyereknek lenni és eszerint is tanít. Nem egy tyúkanyót kerestünk.
Aztán elmentünk egy nyílt napra, ahol András bácsit – merthogy férfi volt a tanító, ami szintén ritka – rögtön mindhárman imádtuk. Már két éve felsős a gyerek, de a mai napig rendszeresen megnézi a régi képeket, videókat, és szokta is emlegetni András bácsit. Nekünk ez jó igazolás.”
A nyílt óra tiszta színház volt
Stabilan tanítsák meg írni, olvasni és számolni a gyerekeit, és ne öljék ki a lelküket – sorolja Kornélia a számukra legfontosabb szempontokat. Persze ezen kívül is sok mindenre figyeltek, és mivel három gyermekük van, úgy próbáltak választani, hogy mind egy helyre járhassanak.
“Először végignéztem a szóba jöhető iskolák honlapjait, de azt tapasztaltam, hogy ezeken maximum az látszik, az igazgató szerint milyen az ideális iskola. Majd első előtt néztem nyílt órát is, de ott sem a tanítónőt figyeltem, mert szerintem a nyílt óra tiszta színház.
Én a gyerekeket figyeltem: mennyire mesterkélt az egész óra, a feladatokat, játékokat mennyire ismerik vagy sem. Kíváncsian lestem, a tanítónő mennyire szólít fel mindenkit, vagy csak néhány kiszemelt gyereket. Figyeltem szünetben is, hogy akkor hogyan viselkednek a gyerekek.
Megkérdeztem ismerős szülőket, akiknek oda jár a gyerekük. Az nem érdekelt, hogy az adott szülő jó vagy rossz sulinak tartja az intézményt, csak meséltettem. Volt olyan, hogy egy anyuka áradozott a sulijukról, de én a 2. mondatától tudtam, hogy kizárt, hogy ide engedjem a gyerekeimet.”
Menjen, vagy maradjon még egy évet az oviban?
Luca augusztusi gyerek, így szülei sokat töprengtek azon, várjanak-e egy évet az iskolával vagy sem. Az édesanya, Zsófi maga is nyári gyerek, aki saját bevallása szerint nem látta semmilyen hátrányát annak, hogy hatévesen kezdett iskolába járni. Mivel Luca a szakemberek szerint érzelmileg és értelmileg is jó másfél évvel megelőzi a korát, a szülők belevágtak az iskolakeresésbe.
“Már akkor ősszel volt olyan ismerős, aki elkezdte mondogatni, hogy ne vigyük suliba, mert kicsi még, és most úgyis mindenkit visszatartanak. Nagy volt a dilemma… Jöttek az iskolaigazgatók az oviba tájékoztatót tartani, valóságos roadshow volt, színes-szagos, hoztak mindenféle szórólapot. Itt úgy látszik lasszóval fogják a gyerekeket, és egymás elől próbálják őket elhappolni. A helyi sztáriskola igazgatójának akkora arca volt, hogy szinte be sem fért az ajtón. Az ovi és a szülők által favorizált, legközelebbi ének-zenei iskola leendő elsős osztályfőnökének remegő hangját még a csendben hallgató szülők között is alig lehetett hallani, nem is tudom elképzelni, milyen lehet sivító elsősök között. A harmadik iskola azzal vágta el magát nálunk, hogy az ambiciózus igazgató úgy negyvenszer mondta el, hogy a gyerekeknek meg kell tanulni feldolgozni a kudarcélményt, ezért folyamatosan versenyeztetik őket.
Ehhez képest a választott iskolánk igazgatója teljesen européer stílusban, szerényen, de intelligensen beszélt. A két tanító is szimpatikus volt, a választási lehetőségek angol-logika tagozat, vagy német nemzetiségi osztály, ahol a rajz és a környezetismeret is németül van. Nekem ez tetszett jobban, hiszen a gyereknek szuper a nyelvérzéke. Ez a suli egy sarokra van a munkahelyemtől, ami logisztikai szempontból mindent visz. És van egy csomó szakkör délután. Elmentünk a nyílt napra is, ahol körbejárhattuk az iskolát. A tanterem tágas, amolyan békebeli, a gyerekek önfeledten rajzolgattak, játszottak, a nagyobb iskolások segítettek a tanítónéninek, majd kis zenés műsort adtak elő a tanterem felét kitevő játszószőnyegen. Az egyetlen elbizonytalanító dolog, hogy vannak Lucánál idősebbnek látszó, baromi okos gyerekek, ez meg azt erősítette bennem, hogy talán mégis jobb lenne, ha inkább maradna még egy évet oviban. Ismerős iskolavezető is erre próbált rábeszélni.
Mikor az oviban ismét megkérdezték, hogyan döntöttünk a férjemmel, mert szerintük mennie kéne iskolába, akkor már én is arra hajlottam, hogy inkább maradjon, mert félénk, nehezen oldódik, a számok és a betűk pedig még nem érdeklik. Végül az iskolaérettségi vizsgálat döntött, úgyhogy megy suliba.”
Aki az érem mindkét oldalát ismeri: egy háromgyermekes pedagógus
Három fiút nevel Dorottya, aki nemcsak a szülői oldalt ismeri az iskolaválasztás mizériájából, hanem a pedagógusét is. Nyolc éve tanít, és szeptembertől ismét elsős osztálya lesz, így kíváncsi voltam, ő mit tanácsol:
“Szülőként az első gyermekemmel azon kattogott az agyam, milyen iskolát válasszak, hogy a jó gimnázium, aztán az egyetem is sima ügy legyen. Az egyik iskolában a program tetszett, a másikba csak a büszkeségem vitt, hiszen jó nevű, zenetagozatos intézmény volt. A harmadikba járnak az unokatesók is, az van a legközelebb, és a tanító néni is aranyos. A nagyfiam mindig őszintén elmondta, hogy hogyan érezte magát. Minden szakirodalmat elolvastam a kérdésről, sőt éppen akkor végeztem el a tanítóképzőt.
A beíratás előtti este minden igyekezetem ellenére tanácstalanul hajtottam álomra a fejem. Mert a gyerek okos és ügyes, a legnevesebb osztályba is beírathatnám, de közben meg ott a másik, ami kézenfekvő lenne. A tanító néni is kedves, aranyos. Az iskola közel van, a játszótéren – ami, ugye a legprominensebb információforrás – inkább jókat mondtak róla, mint rosszat. Reggel valamerre el kellett indulni, a beíratás nem várhatott tovább. Végül a közeli mellett döntöttem, de gyötört a kétség.
Azóta eltelt 11 év, a gyerek lassan érettségizik, egy jó nevű gimnázium hatosztályos tagozatára jár, és az általános iskolában remekül érezte magát. Érdekes momentum, hogy egy ismerős gyerek, aki a neves zeneiben járta ki az általános iskolát, néhány éve egy zenekarban zenél a fiammal, és úgy látom, mindegy, ki járt zeneibe, ki meg sima iskolába. Mindketten jól érezték magukat a saját általános iskolájukban.”
Akkor hát mi számít?
“Tanítóként szerintem három dolog számít nagyon, ezeken felül apróságok vannak még.
- Az első és legfontosabb szempont, hogy a gyereknek keressünk iskolát, ne a vágyainknak. Igyekezzünk objektíven tekinteni gyermekünk képességeire, fogadjuk el, de legalább hallgassuk meg, és vegyük fontolóra a szakemberek – óvópedagógusok, pedagógiai szakszolgálat, tanítók – tanácsait.
- Fontos még, hogy az iskola szellemisége és a család szellemisége közel áll-e egymáshoz, ideértve a főbb pedagógiai elképzeléseket, elveket.
- Az is lényeges, hogy a tanító személyisége közel áll-e a családéhoz, ideális esetben a szülők és a tanító hasonló gondolkodású, habitusú.
Ez a három szempont rengeteg konfliktustól megkímélhet mindenkit.
Az apróbb szempontok közül fontos lehet még a lakóhelytől való távolság, mert nem mindegy, hogy mikor kell a gyereket kelteni, mikorra érünk haza az iskola után, mire marad idő még délután. Érdemes utánaérdeklődni az esetleges tagozati lehetőségeknek és annak, hogy az iskolában van-e lehetőség – szigorúan nem az első osztályban! – külön foglalkozásokra, mint például sport vagy zene.
Nem szempont viszont, hogy oda jön-e a gyerek barátja, mit mond a szomszéd néni, akinek száz éve oda járt a gyereke, vagy mit csiripelnek a madarak” – hangsúlyozta Dorottya.
Ha már iskolába jár a gyereked, oszd meg velünk, mi alapján választottál iskolát, és ha van ilyen, miben döntenél másként az akkorihoz képest! Várjuk a kommenteket!