“Nőügyekkel nem foglalkozom” – mondta Magyarország kormányfője 2017-ben, amikor arról kérdezték, hogy mi a véleménye Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet leváltásáról. Ez már önmagában akkora suttyóság, hogy a 20 százalékos bérkülönbség adja a másikat, de egy olyan miniszterelnök szájából, akinek a kormányában egyetlen nő sincs, egy ilyen mondat nemcsak tapló, de rettenetesen érzéketlen, buta és gonosz is.
Lábszagtól ölelt szomorú kis országunknak tökéletes szimbóluma ez, ami annyira erős, hogy nem is tűnik véletlennek, az Univer ezzel szinte egy időben megjelenő legújabb kampánya, amely láttán még a nőket elsődleges nemi jellegénél megragadni kívánó amerikai elnök, Donald Trump is elégedetten csettintene: “an amazing campaign, very very nice, it’s gon’be yuuuuge!” Ártunk és ormányunk első embere meg ugye megmondta, hogy a politika nem asszonynak való dolog, mert a nők gyengék, és nem bírják a kiképzést.
Na de, ne politizáljunk itt kérem, hiszen ugye hol van a XXI. századi Magyarországon a nő helye? Hát a konyhában, mivel sajnos még mindig egy olyan világban élünk, ahol a nők végzik a házimunka javát. Térjünk is vissza a fent említett Univer-kampányhoz, amely egyszerre fájóan modoros és bántóan szexista, amennyiben a népieskedő falvédők stílusában ábrázolva olyan szlogenek jelennek meg a cég majonézének flakonján, mint: “Szakácsné légy mindig ébren, az étel oda ne égjen“. Esetleg: “Rendes asszony gondja, a szép tiszta konyha“. Nem elég? Van még: “Az én konyhám azért fényes, mert az uram nagyon kényes“.
Abban az országban, ahol minden ötödik nőt bántalmaztak már családon belül, abban az országban, ahol az általános vélekedés szerint asszony neve kuss, főzzön, szüljön osztjónapot, egy ilyen kampányt jóváhagyni nemcsak tapló, de rettenetesen érzéketlen, buta és gonosz is. A kreatívon dolgozó ügynökség, a Well PR legott állásfoglalt is, amely szerint a feliratok tartalma szemben áll az alapértékeikkel, és amúgy is, ők egészen máshogy javasolták az ötlet megvalósítását az ügyfélnek. Aki látott már közelről ügynökséget, és tudja, hogy mi lesz a sorsa a kreatívok által megálmodott ötleteknek attól a pillanattól, hogy átadják azokat az ügyfélnek, tudja, hogy ez egy teljesen hihető álláspont, így inkább foglalkozzunk azzal, hogy az Univer hogyan próbálta oltani a tüzet, amivel csak azt érték el, hogy egy picit még tovább tapicskoltak a szexista majonézben.
Ilyet szólt a cég, hogyaszongya “az Univer a majonéz címkéken megjelenő idézeteket valós, a XX. század során keletkezett falvédő szövegekből merítette INTERNETES KUTATÁSSAL”. Ez remekül hangzik, bár a Google használatát kutatásnak nevezni kicsit olyan, mint amikor a portást human logistics interchange supervisornak titulálják, de ezen most ne akadjunk fenn. Azon már inkább, hogy amikor a fenti szexista szemetet internetes kutatással előásták, akkor vajon nem volt egyetlen jótét lélek, aki szólt volna, hogy talán ezt nem kéne? Persze min csodálkozom, gondolom, nem foglalkoznak ők se nőügyekkel. Ezt egyébként mi sem mutatja jobban, mint, hogy a majonézgate ügyében magyarázkodó közleményüket az Univer a saját weboldalán egy “Szép asszonynak jobb a főztje is” feliratú falvédővel illusztrálta. Innen is gratulálunk a döntéshez!
Egészen érdekes helyre érkezünk, ha megpróbáljuk végigkövetni azt a kifacsart logikát, ami alapján az Univer szerint működnie kellene ennek a kampánynak. Próbáljuk azért meg: szóval, ezek a feliratok arról árulkodnak, hogy a fehérnép dolga, hogy hites urát és parancsolóját – lásd még: az ideális egyetlen kormányzati szinten is elismert XXI. századi magyar családmodell – meleg vacsorával és harmatozó ágyékkal várja odahaza, amikor az a derék ember (mert ugye a nő nem az, a medve meg nem játék) hazaér a gyárból, ahol családja eltartásáért robotolt. Na most, ehhez először is a fehérnépnek előtte be kell szereznie a hozzávalókat ugye, már persze, ha vagyunk annyira megengedőek, hogy a póráz elér a konyhától az ábécéig.
A fehérnép az ábécé polcai között bolyongva – hiszen mint azt megannyi bölcs férfiú is megmondta már, a nők nem csak vezetni, de tájékozódni is képtelenek – rálel az Univer majonéz bölcs mondásokkal tarkított flakonjaira. Itt, az amúgy szintén az Univer termékpalettájába tartozó, a magyarság egyik legszomorúbb szimbólumát jelentő Erős Pista és a leakciózott értékcsökkent termékek között megpillantja az otthon melegét idéző falvédő stílusában kidíszített majonézeket és akkor hirtelen lelassul az idő.
“Rendes asszony gondja, a szép tiszta konyha” – olvassa a fehérnép és legott elszégyelli magát, amiért aznap még nem súrolta aranytisztára a járólapot, hát miféle háztartás az ilyen?! Kezét tördelve közelebb lép, és akkor megpillantja a következő feliratot: “Egy jó feleség mindig kedves, ettől lesz a férj is rendes.” A fehérnép lesüti a szemét, hiszen ezen a ponton rájön, nem azért kap esténként két büdösnagy pofont az urától, mert az ura egy állat volna – hanem, mert nem volt kellően mosolygós és alázatos hites urával szemben, lásd még: apa azért iszik, mert te sírsz. Ezután a fehérnép könnybe lábadt szemmel magához veszi az Univer életmód-tanácsadó majonézét, a pénztárhoz járul, majd hazasiet, hogy fényesre csiholja a konyhát az ő nagyon kényes urának a kedvéért természetesen.
Mindezt abban az országban, ahol a napi munka mellett otthon robotoló asszonyállatnak a hazaérkező férje simán képes feltenni a kérdést, miszerint mégis “miben fáradtál el, amikor egész nap itthon voltál?“
De persze már megint megengedő voltam, hiszen ez azt jelenti, hogy a derék férfi foglalkozik nőügyekkel, pedig tudhatná, hogy 2017-ben Magyarországon ma ez nem divat. Amíg ez bekövetkezik – muhaha –, addig javasolnék még egy rigmust a majonézes vállalatnak, a fenti kampányba tökéletesen illeszkedne: Ha nincsen otthon Univer, az én uram agyonver. Reklámos szakzsargonnal szólva: on message, on target. Az eladásokból befolyó összegeket pedig át lehetne lapátolni a bántalmazott nőkkel foglalkozó civil szervezetek számlájára. Igény az volna rá, több, mint amennyi erre a szexista szemétre, aminek nagyjából annyi köze van a valódi majonézhez, mint Magyarország kormányának a nőügyekhez…