Dávid háromévesen veszítette el a látását egy daganatos betegség miatt. A férfi utolsó emlékképe egy hatalmas kék lufi, ami az ágya felett repked. Mivel azt vallja, hogy mindenki azzal foglalkozzon, ami örömöt okoz számára, ezért néhány éve belefogott a lufizásba.
“A feleségem, Anita végzi azokat a munkákat, amihez látás szükséges: ő adminisztrál, egyeztet a beszállítókkal, felveszi a rendeléseket, és erőt kitartást ad, hogy a legjobb legyek, fél helyettem is amikor én nekem már az se megy, vigyáz rám,és támogat. Én pedig minden nap megtalálható vagyok a Nyugatinál, itt árulom a lufikat: vannak egészen nagyok és mintásak is, a kedvencem a csepp alakú. Déltől 16 óráig ott vagyok, kedden és csütörtökön pedig egészen este hatig, néha persze felborul ez a rend. Mindig velem van a kutyám, Miksa is, kettesben dolgozunk a terepen. Sajnos a feleségem már nem tud dolgozni, mert megbetegedett, régebben nővér volt. Így rosszabb helyzetbe kerültünk, hiszen az ő fizetése kiesett a családi kasszából. Így viszont teljes lendülettel ránk és a kutyusokra tud fókuszálni. Jelenleg 7 kutyánk van, akiket az altatástól mentettünk meg, ők is velünk élnek. Egyelőre több kutyát nem tudunk befogadni, mert szűkösek a lehetőségeink, éppen miattuk örülünk, ha valaki kutyatápot vagy macskaeledelt hoz nekünk” – meséli az NLCafénak a férfi.
Dávidnál nincs meghatározott ára a lufiknak, mindenki annyit fizet érte, amennyit gondol, bár van egy bizonyos összeg, ami alatt nem tudja odaadni, mert akkor ráfizetne. Mindenesetre nála lényegesen olcsóbban lehet hozzájutni ezekhez a különlegességekhez, mint más árusoknál, az tuti.
“Szeretem az embereket, általában jók és kedvesek velem, bár nemrégiben megpróbált valaki meglopni. De szerencsére csak egy lufit tudott elvinni, a táskámat nem. Ez az eset nagyon elszomorított. Szerencsére a többség nagyon normális, és remélem, hogy ilyesmi nem fordul elő többet. Vannak törzsvevőim, akik sokszor vásárolnak nálam, és mindig boldog vagyok, ha elmesélik, hogy a lufim örömet okozott annak, akinek vitték.“
Egy nagyon kedves hölgy hívta fel az adjkirály! figyelmét Dávidra, mert többszöri beszélgetés után úgy látta, hogy a férfira és családjára ráférne egy kis segítség. A nő szívesen odaajándékozná a házaspárnak néhány bútorát, de a szállítást nem tudja megoldani egyedül, ezért fordult az adjkirály!-hoz.
“Az a hölgy nagyon kedves volt, már az első alkalommal jót beszélgettünk, megsimogatta a kutyámat, és azóta gyakran jön hozzám lufiért. Néha már egészen zavarba hoz, annyira segítőkész. Nekem nagyon fontos, hogy nem kéregetek, ha valaki ad valamit, akkor azért cserébe én adok egy lufit. Elsősorban a kutyáknak és a macskáknak gyűjtök élelmet, mert nekik nem mondhatom azt, hogy nincs mit enni, ők ezt nem értik meg, és nem azért fogadtam be őket, hogy nélkülözzenek. Az elvem az, hogy aki tud és akar, az segítsen az állatoknak, de azt is megköszönöm, ha valaki gondol ránk. Mi semmit sem várunk ingyen, ezt hangsúlyozni szeretném!”
Dávidéknak leginkább állateledelre van szükségük, illetve állatorvosi segítségre, mert az oltások és az esetleges gyógyszerek sokba kerülnek, és jól jönne egy olyan orvos segítsége, aki tud engedményesen gyógyítani. Némi tartós élelmiszernek a házaspár maga is örülne, de a saját szükségleteiket egyelőre úgy-ahogy meg tudják oldani. Aki szívesen adna Dávidéknak a felsoroltak közül bármit, ide kattintva megteheti, vagy személyesen is felkeresheti őt a Nyugatinál, ahol a lufikat árulja.
“Nem akarok csodabogárnak látszani, és szegény vakként sem szeretnék elhíresülni. Aki megismer, az rájön, hogy szorgalmasan dolgozom, feleségem segítségével igyekszem eltartani magunkat, azonban némi segítség jól jön. És persze üres kézzel senki sem távozhat tőlem, ezért a segítségért cserébe mindenkinek jár legalább egy lufi.”
Méghozzá nem is akármilyenek, aki szereti a léggömböket, feltétlenül látogasson el Dávidhoz, akitől nemcsak vásárolni élmény, de nagyon jót lehet vele beszélgetni is.