A magyar szülők körében is nagy viharokat kavaró – amúgy meglehetősen ingatag lábakon álló – Kék Bálna-ügy óta nálunk is forró téma lett a tinédzserkori öngyilkosság, és persze az, hogy ki a felelős akkor, ha egy tizenéves fiatal úgy dönt, hogy önkezével vet véget az életének. A társadalom elemi igénye, hogy minden tragédia kapcsán találjon valahol egy felelőst, akire aztán ujjal lehet mutogatni, ezzel is leegyszerűsítve a helyzeteket, és sokszor szőnyeg alá söpörve a valódi problémákat. A tinédzserkori öngyilkosság egy olyan terület, ahol nagyon ritkán váltja ki a tragikus tettet egyetlen személy vagy esemény, és inkább események láncolata, valamint a társadalom bántó figyelmetlensége és érzéketlensége vezet a tragédiához. A Netflix új sorozata, a 13 okom volt… képes egy igazán összetett tragédiát a maga komplexitásában bemutatni, megértetve felnőtt és tini nézővel is, hogy mi vezethet odáig, hogy egy fiatal ilyet szörnyűséget tegyen magával.
Az öngyilkos, aki a halálból üzen
A sorozat nem árul zsákbamacskát, és rögtön azzal indít, hogy egy 17 éves lány, Hannah öngyilkos lett. Pár nap telik csak el a halála óta, amikor egyik sulibeli barátja, a lányba titkon szerelmes Clay rejtélyes csomagot kap, benne 13 darab magnókazettával. Amikor az apja régi lejátszójába berakja az egyiket, kis híján szívrohamot kap: Hannah hangját hallja egy szokatlan audionaplóban, amit nem sokkal a halála előtt vett fel, és amiben elmagyarázza, hogy mi – vagy éppen ki – volt az a tizenhárom ok, ami rávette őt arra, hogy eldobja magától az életét. Gyorsan kiderül, hogy a szalagokat nemcsak Clay kapta meg, hanem még jó néhányan a gimiből, akik a lányt végighallgatva úgy érzik, a szalagokon elmondottak miatt komoly bajba kerülhetnek, így afféle dacszövetséget kötve egymással megpróbálják úgy intézni a dolgokat, hogy rajtuk kívül senki se szerezzen tudomást a kazetták létezéséről. Minden egyes rész egy kazettát jelent Hannah gyűjteményéből, és ahogy halad a sorozat, a főhős Clay-jel együtt mi nézők is egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy ne csak a felszínt kapargassuk, és valóban átérezzük, miken kell keresztülmennie egy tininek ahhoz, hogy meghozzon egy ilyen súlyos döntést.
Selena Gomez árnyéka
A sorozat Jay Asher 2007-ben megjelent, nagy sikerű bestsellerén alapul, és sokáig úgy volt, hogy mozifilm készülhet belőle, amiben Selena Gomez alakíthatja Hannah-t. A tervből szerencsére nem lett semmi, és Gomez is belátta, hogy ha ő a főszereplő, akkor a nézők pont azzal nem foglalkoztak volna, amiről a történet eredetileg szól. Minden csak az énekes-Instagram-sztár körül forgott volna, valamint a sztorit párhuzamba állították volna azzal, hogy Gomez valóban komoly depresszióval küzdött karrierje egy korábbi, nehéz szakaszában. Az emberek nem az általános problémát látták volna, hanem a sztárt, ahogy kibeszéli magából a lelki gondjait. A könyvből végül film helyett sorozat készült, amiben Selena Gomez csak producerként vett részt, és az amerikai médiában olyan elképesztő figyelmet kapott, ami tényleg csak a legnagyobb sorozatokra jellemző. És a cikkek többsége nem Selena Gomezről szólt, hanem arról, hogy itt van egy sorozat, ami mer szórakoztató lenni, miközben egy súlyos, kibeszéletlen és sokszor félremagyarázott társadalmi problémáról beszél.
A tinilélek sérülékenysége
A 13 okom volt… titka abban rejlik, hogy meri a hagyományost keverni a szokatlannal, és a szokatlan témát gyakorlatilag egy tinikrimibe ágyazza. Clay a kazettákat hallgatva és a gimis társait kérdezgetve egyfajta nyomozóvá válik, aki megpróbálja megtalálni a választ a nagy kérdésre: Miért? Ez a krimis lendület teszi fogyaszthatóvá a sztorit, és gondoskodik arról, hogy a néző részről részre tovább akarja nézni a történetet, hiszen Clay-jel együtt minket is érdekelni fog a rejtély megoldása. Feltéve, hogy van megoldása.
A sorozat nem próbál felszínes válaszokat adni, sőt sokszor még azt is megkérdőjelezi, hogy mennyire hihető mesélő Hannah. Fény derül rá, hogy a szalagokon azért nem mindig mond igazat – azt sosem tudjuk meg, hogy véletlenül tévedett vagy szándékosan csúsztatott –, és ő sem feltétlenül értette mindenben az őt körülvevő világ összetettségét. A 13 okom volt… fontos erénye, hogy érti a tinédzsereket és nem nézi le őket. Felnőtt fejjel olykor hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a többségünk 16-17 éves korában még nem volt az önbizalom bajnoka, és az olyan megjegyzések, amelyek ma már lazán leperegnek rólunk, akkoriban többhétnyi önmarcangolásra való alapanyagot biztosítottak számunkra. Jay Asher író és a sorozat készítői is ügyesen mutatják be a tinilélek érzékenységét és sérülékenységét, sosem nézve le azokat, akikről mesélnek.
A gimi maga a pokol
A sorozat legijesztőbb része azonban az, ahogyan bemutatja a középiskolai életet. Bár az, hogy egy suliban a diákok fontossága azon múljon, hogy a sulicsapatban milyen szerepet töltenek be, erősen amerikai jellegzetesség, azért az iskolai szexizmus és a férfidominancia a magyar oktatási rendszertől sem áll távol, elég csak az utóbbi évek gólyatábori botrányaira gondolni. Hannah vesszőfutása is azzal kezdődik, hogy a fiú, akivel csókolózik, egy kompromittáló felvételt készít róla, ami aztán gyorsan körbemegy a közösségi oldalakon, és a visszafogott, szerény lány hirtelen a suli ribancának szerepében találja magát.
A bullyingra sajnos még nincs igazán jó magyar szó, de talán a gyerekkori terrorizálás/zaklatás valamennyire közel áll az igazsághoz. Nos, ezt a bullyingot mutatja be elemi erővel a 13 okom volt…, és azt, hogy az olykor külső szemmel ártalmatlannak tűnő dolgok milyen lelki sérüléseket tudnak okozni egy tiniben. Az egyik epizódban például látszólag senki sem érti, hogy mi a gond azzal, hogy a gimis fiúk egy listán Hannah-t a suli legjobb seggű csajának tartják, hiszen ez szerintük egy dicséret, ám egy olyan lány számára, akit már amúgy is könnyűvérűnek kiáltott ki a közösség, ez csak egy újabb tárgyiasító támadás és megalázás, amit valahogy el kell viselnie.
A felnőtt világ vaksága
A 13 okom volt… minden erényével együtt sem tökéletes sorozat. Hannah édesanyját és az egyik tanárt leszámítva a történet felnőtt szereplői messze nem annyira árnyaltak és érdekesek, mint a tinédzserek, és az ő problémáikat a sorozat nem tudja olyan összetetten bemutatni, mint a gyerekekét. Azt azonban tökéletesen láttatja a széria, hogy felnőttként hajlamosak vagyunk érzéketlenek lenni a tinédzserek problémái iránt, és egy legyintéssel elintézni őket. Hannah jó néhány jelét adta annak, hogy bajban van és segítségre szorul, amit az iskolában észre kellett volna venniük a tanároknak, de ők akkor sem tettek semmit, amikor arra lehetőségük lett volna, és ez a sorozat egyik legdurvább része. Hiszen sokkal egyszerűbb holmi Kék Bálnákra és gonosz fantomokra mutogatni, mint a saját felelősségünket firtatni, és arra törekedni, hogy mindig ott legyünk a gyermekeinknek, amikor szükségük van ránk, és úgy figyeljünk rájuk, ahogy azt ők igénylik, és nem úgy, hogy az csak a mi érdekeinket szolgálja. Igazi figyelemmel, igazi megértéssel és valódi törődéssel.
