Hajógyári-szigeti baleset: epilepsziás rohamot kapott a kapitány

nlc | 2017. Május 02.
Vasárnap este a Hajógyári-szigetnél történt az a vízi baleset, amelyben heten sérültek meg. Közben az is kiderült, hogy a kapitány rohamot kapott, ezért irányította a partnak a hajót.

A 65 éves férfi epilepsziás rohamot kapott vasárnap este, miközben a Dunán irányította az utasokat is szállító hajót. A kapitány minden erejét összeszedve, elképesztő lélekjelenléttel még vészjelzést adott le, majd a nagyobb baleset elkerülése okán a partnak manőverezte a járművet.

A Blikk úgy tudja, a kapitány ezt követően elveszítette az eszméletét. A 150 fős Moszkva típusú sétahajó fedélzetén a baleset idejént harminc ember tartózkodott. Közülük heten könnyebb sérüléseket szereztek, hétfőn délelőtt valamennyien hazamehettek a kórházból. A kapitányt ugyanakkor még altatásban tartják.

A hivatásos jogosítványok megszerzéséről szóló előírás szerint ilyen engedélyt kizárólag az 5 év után gyógyultnak mondott epilepsziás beteg kaphat. Akinél alkalmi rohamok jelentkeznek, hivatásos vezetői engedélyt csak akkor kaphatnak, ha három éven át a tünetek nem jelentkeztek, és gyógyszeres kezelésre sem volt szükség. Azt nem tudni, hogy a Hajógyári-szigetnél balesetet szenvedő hajó kapitánya korábban is szenvedett-e epilepsziás rohamoktól.

A Hajógyári-szigetnél érte az epilepsziás roham a kapitányt

 

Exit mobile version